Három témát vezetek elő, egyrészt a családtámogatási ügyintézést a CAF-ban - Caisse d'Allocation Familiale, Családtámogatási Pénztár lenne a megfelelő fordítás - másrészt kisfiúnk bölcsődei beiratkozását, harmadrészt Anna és a gyerekek bejelentését a Társadalombiztosítási rendszerbe.

A CAF

 Ez a hivatal Cergy-ben van. Ide háromszor mentem el. Első alkalommal az ügyintéző hölgy felhúzott szemöldökkel nézegette a júniusban kinyomtatott formanyomtatványokat, majd közölte, hogy azóta már új van, úgyhogy utamra bocsájtott egy adag kitöltendő papírral. Másodszorra ezekkel a már nagyrészt kitöltött papírokkal és kérdésekkel érkeztem. Belefutottam ez első elképesztően arrogáns hivatalnokomba. Még azt is elfelejtettem, amit pedig tudok. Hozzá kell tennem, hogy egy családtámogatási ügy még az anyanyelvemen is húzós lehet, nemhogy ebben a helyzetben. Arra a kérdésemre, hogy beszél-e angolul, azt válaszolta, hogy annyira nem, hogy ezt elintézzük. Majd közölte velem, hogy hozzak magammal valakit, aki beszéli a nyelvet, mert ezt így nem lehet. Azután végül hajlandó volt leírni egy papírra, hogy mi a hasfájása, ami alapján, összeállítottam az immár komlett(nek hitt) csomagot, majd harmadszorra is nekifutottam a dolognak. Kiegészítésképpen, minden alkalom között egy-egy hét telt el, mivel csak úgy tudtam eljutni Cergy-be. A harmadik alkalom, ha jól emlékszem, december 24-e volt. Aznap egy nagyon kedves fiatal hölgyhöz kerültem, aki szintén elmondta azt a mondatot, hogy "Hogyan magyarázzam ezt el valakinek, aki nem beszél jól franciául!" De azért erőt vett magán, és elkezdte. Én itt újra elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem, beszél-e angolul. A válasza igen volt, csillogó szemmel várta, hogy elmondjam angolul, amit szeretnék. Én pedig ültem vele szemben, az angol kifejezések, szavak, mondatok helyett hiányos, hibás francia szavak, mondattöredékek verekedtek, harcoltak egymással a fejemben. Szörnyű érzés volt. Mintha megbolondultam volna. Eddig legalább azt gondoltam, hogy beszélek angolul, de ez nem igaz, momentán épp már nem beszélek angolul, és még nem franciául. A két nyelv harcolt a fejemben, e egyik sem tudott felülkerekedni a másikon. Szörnyű élmény volt. Végül elmondtam neki egy rettenetes nyelven, a kettőt keverve, meg is értettük egymást, de izzadságtól csatakosan álltam fel a székről, ekkora stressz nem is tudom mikor ért utoljára. Talán, amikor nagyon ritkán azt álmodom, hogy újra kell érettségiznem. Hiába magyarázom a tanárnőnek, hogy már két diplomám is van, ő csak azt hajtogatja, hogy ez nem számít, újra kell vizsgázni. Ez az élmény is egy rémálom volt, de végül sikerült a feladatot megoldanom, azzal a kiegészítéssel, hogy azért még postán is kellett, a kedves hivatalnoknővel egyeztetett másolatokat küldenünk.

A bölcsőde

Mivel becsatlakozhattam a nyelvtanfolyamba - amiről majd külön posztot írok - ezért meg kell oldanunk kisfiunk elhelyezését is , legalább a tanfolyam idejére. A babysitter óránként alaphangon 8,- euró, plusz az útiköltsége fele, úgyhogy, nem gazdaságos hosszú távon, havi uszkve 240,- eurót erre költenünk, ami a költségvetési posztban foglaltak szerint a szabad keretünk felét teszi ki. Ezért, megkérdeztem Madame Machares-t, akivel a nyelvtanfolyamot intéztem, (amely szintén három találkozást jelentett, nem megy ám itt sem minden flottul), hogy mit tud javasolni. Adott is három lehetőséget. Az egyiknél megadott címre elmentem, elmondtam mi a hasfájásom, mire egy nagyon aranyos 50-es hölgy jött oda hozzám, aki elmondta, hogy ez bizony egy nagyon nehéz dolog, mivel nincs még CAF azonosítónk, márpedig a nélkül szinte lehetetlen. De adjam csak meg az elérhetőségeimet, értesít, ha sikerült valamit intéznie. Már aznap este csattant egy levél az e-mail fiókomban, amiben arról tájékoztatott, hogy van egy hely, keddenként és csütörtökönként, az egyik intézményben. Voltam is ott, múlt héten hétfőn, ahol abban maratunk, hogy ezen a héten hétfőn leadom a kért dokumentumokat, és megbeszéljük a részleteket. Mivel az igazgatónő beteg volt hétfőn, ezért a beszélgetés átcsúszik jövő hét hétfőre, a papírokat leadtam. Szóval ez eddig flottul ment.

A Társadalombiztosítás

Ez a hivatal Argenteuille-ben található, ez Párizs felé van tőlünk, a neve l'Assurance Maladie. A városkából jó időben remek rálátás nyílik a párizsi üzleti negyed felhőkarcolóira. de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ez is három alkalmas kör volt, ugyanis első alkalommal, 11:20-ra vissza kellett érnem leányomért az óvodába. Mivel a hivatalban az érkezésünk után nem sokkal elromlott a számítógépes rendszer, ezért nem kerültünk sorra, el kellett mennem dolgom végezetlen. Másodszorra minden csodásan ment, Sorszámot húztam, két perc múlva szólítottak, bementem kisfiammal az ügyintézőhöz, aki azzal nyitott, hogy kérte Anna személyiét. Azt nem tudom, hogy miből gondoltam, hogy a személyi nélkül menni fog a dolog, de nem is gondoltam erre előtte. Megkértem a hölgyet, hogy akkor adja oda a kitöltendő papírokat, hogy legközelebb minden gyorsabban menjen. nem, az volt a válasza, hogy mindent helyben, gépen intéznek, nincsenek odaadható papírok. Jól van, gondoltam, majd legközelebb Anna személyiével felszerelkezve érkezem. Ezen a héten hétfőn, a bölcsibe való iratleadás után be is ültünk ketten, kisfiammal az autóba, hogy megtegyük a 20 perces utat. Odaértünk, sikerült közel parkolni, kiszálltunk, babakocsi kinyit, gyerek betesz, hátizsák, kabát sál, sapka, kesztyű, ahogy az dukál. Benyitunk, sorszámot húzunk, nem tudom levetkőztetni a kisfiamat, mivel azonnal szólítanak. Tudni kell, hogy itt a két hivatal, ahol eddig jártam, annyiban hasonlóan működik, hogy a sorszámot vagy egy elő-regisztráció során kapja meg az ember, ahol kikérdezik, hogy mit akar, vagy pedig a sorszámhúzás után kérdezik ki, hogy mit akar, de a lényeg, hogy mindkét esetben már olyan ügyintézőhöz kerül, aki ért az adott dologhoz. Az elő-regisztrációt intéző pedig egészen eddig, semmilyen érdemi ügyintézést nem folytatott. Szóval, egészen eddig. Ugyanis, az elő-regisztrátor fiatalember megkérdezte miért jöttünk, kérdezett kettőt, azután belenyúlt az előtte fekvő irattartóba, kivett egy biankó lapot, ráírta, mit kell fénymásolatban(!) (nem eredetit bemutatva, hiteles fordítással, illetékbélyeggel, stb.) mellékelni hozzá, adott egy szórólapot, amin a postázási cím van, és elbúcsúzott. Szerintem, akkor én elfelejtettem levegőt venni. Ezt így is lehet? Akkor a múlt héten a nő miért mondta, hogy nem lehet odaadni a lapokat, hogy mindent helyben kell intézni, személyikkel a tárban? Egy dolgot tanulságként leszűrhettem, itt sem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb, csakúgy, mint odahaza. Végeredményben örülök, hogy így alakult, így egyszerűbb.

Ezzel búcsúzom, a jövő hétre remélem megvalósítom azt a két hetes elképzelésemet, hogy egy fotó-posztot csinálok nektek. Ha nem sikerül, akkor is lesz témám, nem maradtok szórakozás nélkül. További kellemes mindenfélét kívánok addig is.

Van pár olyan élelmiszer, eszköz, szokás, amit az én K-Európában szocializálódott személyiségem kicsit furcsának talál. Ezekről olvashatsz az alábbiakban.

Itt lehet friss babérlevelet kapni. Tehát, nem csak a szárított létezik, hanem lédús, zöld ágacskák apró csokorba kötve. Az ára persze magasabb, de lehet kapni. Ugyancsak furcsa számomra, hogy élő rákokat lehet venni az áruházban, languszta, homár, tarisznyarák és még tengeri sün is kapható. A homár összebilincselt ollókkal várja a sorsát egy akváriumban, úgy, mint odahaza a karácsonyi pontyok.

A nyitva tartás is érdekes, ugyanis hétfőn szinte minden zárva van, viszont szombatonként még a bankfiókok és a posta is nyitva tartanak. Persze, ez teljesen logikus, hétköznap mindenki dolgozik, a szolgáltatások így viszont szombaton, munkaidőn kívül is elérhetőek.

Külön érdekesség a posta, ugyanis egészen más a rendszere, mint amit otthon megszoktam. A klasszikus postai szolgáltatásokon túl számlát is lehet vezetni náluk, valamint van saját mobiltelefon szolgáltatásuk is, lehet postai prepaid telefont vásárolni. De, a legérdekesebb maga, az ügyintézés menete. Belépsz a postahivatalba, találsz egy felfestett vonalat, itt kell várakozni. Ahogy egynél több ember van ott, rögtön odajön hozzád egy helyi alkalmazott, aki megkérdezi, miben segíthet, mit szeretnél. Ha olyan dolgot szeretnél, ami csak valamelyik, éppen foglalt pultnál intézhető, akkor természetesen várnod kell. De. Lehet levelet feladni egy automata segítségével. Mikor első alkalommal hozzám is odajött a nagyon kedves hölgy, akkor megmutatta, hogyan kell használnom a gépet, ami leméri a borítékot, hogyan kell beállítanom rajta  acélországot, ami alapján kinyomtatja a bélyeg-matricát, amit a borítékra kell ragasztanom, valamint hogyan kell kifizetnem a díjat. Fizethetek kártyával, vagy pénzérmékkel. A gép visszaad. Nagyon furmányosak, ugyanis azzal sem lehet megfogni őket, ha sem bankkártya, sem megfelelő mennyiségű apró nincs az embernél. Második alkalommal ez volt a helyzet. Megmutatta a szintén nagyon kedves másik hölgy, hogy a levélfeladó gép melletti masina valójában egy pénzváltó gép. Berakom a papírpénzt, kiadja az aprót, amivel már etethetem is a levélfeladó gépet.

A klíma is furcsa nekem, ugyanis tél van, ennek ellenére alapvetően őszi az idő. Egyszer volt fagy január elejéig, egyébként legalább plusz 5-8 fok volt, de néha 10-14 is. Kifejezetten csapadékos az időjárás, de általában éjszaka, vagy hajnalban esik. Ha napközben esik, akkor sem sokáig, ilyen csak két-háromszor fordult elő talán. Párás az idő, olyannyira, hogy az autó ablaktömítő gumijának tövébe moha nőtt. Pedig használjuk, szabadban áll, nem egy fülledt helyen. A klímának köszönhetően, decemberben, januárban rügyező, virágzó cserjéket, bokrokat látni. Szegények, most ráfáznak, mivel itt is beköszöntött újra a fagyos idő.

Ugyancsak nehezen megszokható a napfelkelte, napnyugta ritmusa. Reggel nyolckor itt még sötét van. Viszont fél, háromnegyed hatig viszonylag világos. A reggeli sötétet egészen meghökkentően fogadom szinte minden reggel, pedig tudom, hogy ez van, mégis furcsa.

A karácsonyi készülődés, a főutca kivilágítása, feldíszítése is kicsit aránytalannak tűnt. A kettővel ezelőtti bejegyzésben erről is írtam, de ott nem szerepelt az, hogy a polgármesteri hivatal előtt egy komplett karácsonyfaerdőt hoztak létre, ahol vannak ajándékdobozok, szépen felmasnizva, életnagyságú rénszarvas, valamint kisvonat, a vezetőülésben egy életnagyságú mikulásszoborral. A vonat nem működik, csak "úgy néz ki, mintha", van hozzá aprócska állomásépület - szabad fordításban "Mikulás megálló" felirattal. Innen indult a valódi kisvonat is, amivel utaztunk az ünnepek előtt egy kört.

Egyik sétánk alkalmával rátaláltunk a városka temetőjére, ott pedig igen meglepő dolgokba botlottunk. Olyan sírokra leltünk, amelyeken gravírozott fotók is szerepeltek az elhunyt neve mellett. De ez volt a kisebbik meglepetés. Némely sírra karácsonyfát tettek a látogatók, feldíszítve. Volt egy síremlék, amely egy testvérpáré volt, akik pár év különbséggel haltak meg a húszas éveikben. Amely tragédiát egyetlen szülőnek sem kívánhatja senki, de a síremlék az teljesen döbbenetes volt. Ugyanis egy márványoszlopokon nyugvó, kb. 2 méter magas tümpanonnal borított vázszerkezet volt a sír fölött, mely vázszerkezet oldalfalai üvegből voltak, és a sírra egy komplett karácsonyi terepasztalt építettek, jegesmedvékkel, hóemberrel, fenyőfákkal, stb. Elképesztő látványt nyújtott.

Elég sok kutya van, és sajnos elég sok kutyakaka az utakon. Sőt, jóval több, mint Budapesten, ahol a pár éve már futó kampánynak lett foganatja.Itt ezzel a problémával mintha nem is foglalkoznának. Az is igaz, hogy a főutca teljes hosszában, minden nap ki van takarítva. De a kutyagumi akkor is zavar. Párizsban ugyancsak ez a helyzet. Pedig itt is lehet látni táblácskákat, kb. azzal a szöveggel, hogy "Együtt őrizzük meg városunk tisztaságát", alatta a kis nejlonzacsis dobozzal, de úgy látszik, nem jut el az üzenet a kutyatulajdonosokhoz.

Majdnem mindenki, kortól, nemtől és társadalmi státusztól függetlenül, a nálunk nyugdíjastrabantnak, banyatanknak csúfolt, kétkerekű bevásárlókocsival jár vásárolni. Nagyon furcsa volt először, de azután megszoktuk. Már mi is beálltunk a sorba, vettünk egyet, tényleg hasznos a nagybevásárlásokat jelentősen megkönnyíti.

A szelektív hulladékot nem abban a leosztásban gyűjtik, mint Magyarországon. Itt a papír és a műanyag egy kukában landol, ahogyan a színes és a fehér üveg sem külön-külön tárolóba kerül. Viszont az utcai postaládák nagyon okosan vannak kitalálva, ugyanis az egyik nyíláson a "megyei" leveleket kell bedobni, minden mást pedig a másikon, a külföldre küldendőt, és a más megyékbe valót.

A jövő héten (még számomra is) meglepetés a bejegyzés témája, bár már valami elképzelésem van róla, de nem akarom elkiabálni.

Még otthon voltunk, amikor Orbán Viktor hírhedt "hanyatló nyugat"-os beszéde elhangzott. Már nem is emlékszem a pontos dátumra. Csak hónapokkal később tudtam megfogalmazni azt, ami már akkor valamelyik használaton kívüli agytekervényem félhomályos regiszterében megmoccant. Ez pedig egy nagyon régi vicc, amit még bőven a rendszerváltás előtt hallottam, így hangzik, aktualizálva:

A hanyatló nyugat ott áll a szakadék szélén......és nézi Magyarországot, amint szakadék mélyén vergődik.

Az eredetiben természetesen kapitalizmus és szocializmus szavak szerepeltek. A lényeg az, hogy nagyon szeretném, ha Magyarország is úgy hanyatlana, ahogyan itt hanyatlik minden. Most abba nem mennék bele bővebben, hogy Orbán Viktor ezzel a kijelentésével erősen keverte a szezont a fazonnal, ugyanis a hanyatló nyugat már mindenhova betette a lábát, tehát a világ - benne Kína és az egész távol-kelet is, Oroszország - fertőzött a  hanyatló nyugat filozófiája, működési mechanizmusa által. Sőt, a kínai gazdasági sikerek jelentős részben a hanyatló nyugat termelési filozófiájának átvételével, Uram bocsá' ellopásával válhattak valóra. Legalábbis nem tagadható el a nyugati gazdasági filozófia, termelési technológiák nagyon jelentős befolyása.  Tehát, ha nem akar valaki a hanyatló nyugathoz tartozni, akkor gyakorlatilag a világból kéne kivonulnia. De, tényleg nem akarok belemenni a politikába, pusztán érzékeltetni szeretném, milyen költségvetési sarokszámokkal lehet itt megélnie egy K-európai, kétgyermekes, egykeresős családnak. Egy korábbi bejegyzéshez kapcsolódó kommentben, humán-értelmiségi kritikát kért rajtam számon valaki. Jelen bejegyzésben erre nem lesz módom, mivel a költségvetésünkben az arányok sokkal élhetőbb összképet mutatnak, mint az otthoni költségvetésünk esetében. (Persze, mielőtt bárki a szememre vetné, hogy csak a  szépet és a jót írom le, jelzem, lesz még itt sírás és fogaknak csikorgatása is, ha már a nagyon magyar lelkünknek azt is látnia kell, hogy rossz is lehet valahol. De, a fanyalgóknak leírom, alapvetően jó itt. Eleve nincs itt Orbán, Matolcsy és a - véleményem szerint - töketlen, velejéig korrupt és inkompetens, ostoba és arrogáns magyar politikai elit, oldalfüggetlenül, ami már önmagában nagymértékben növeli a komfortérzetemet. Igen, itt is lehet, hogy hasonlóak a politikusok, de alapvetően optimista vagyok, feltételezem, hogy annyira mélysötét és szenzációsan gerinctelen bandát nem sikerült itt verbuválni, mint amit az elsikkasztott rendszerváltás otthon eredményezett.)

Az alábbi számok a november 19. - december 18. közötti intervallum tényadatain alapulnak.

Először is, nézzük a bevételeket. Anna fizetése, nettó 1790,- euró, és a gyermektámogatások, eddig havi 300 - 400 euró körül. Pontos számot nem tudok mondani, mivel december végén adtam be a CAF-ba itt a papírokat, azért, hogy teljesen hivatalos módon, a családi pótlék, az esetleges lakhatási támogatás, és a GYED is innen érkezzen. Ennek az a jelentősége, hogy az unió miatt mi innen kell, hogy kapjuk a családi támogatásokat. Ám a GYED-re nem vagyok itt jogosult, mivel nem dolgoztam legalább két évet az országban, ezért azt otthonról fogjuk kapni, különbözeti támogatásként. Szóval számoljunk a GYED és a CSP összegével, ami forintban kb. 142ezer, euróban durván 498,- euró, 285 Ft/Euró árfolyamon számolva.Tehát összesen 2288,- euróból gazdálkodhatunk. Amiből helyből le kell vonni a lakhatás költségeit, amelybe beletartozik a bérleti díj, a lakásadó havonta törlesztve, a közüzemi számlák, a lakásbiztosítás és az SFR – az internet, kábeltévé és telefonszolgáltató – havi díja. Tehát 670+60+60+35+30=855,- euró. (Tegnap kaptuk meg a közüzemi szolgáltató számlarészletezését, amiből kiderült, hogy ebben az évben - a november 12. -december 12. közötti intervallum fogyasztását alapul véve - 90,- euró lesz a havi díj, tehát 30,- euróval magasabb, mint ami a fenti számításban látható.)

Marad tehát 1433,- euró. Ebből kell kifizetni az élelmiszereket, a pipere és tisztítószereket, a postai költségeket, irodaszereket, papírárukat. Ezek mindösszesen 656 eurót tettek ki az első harminc napban. Élelmiszerre ezen belül ebben az intervallumban 520,- eurót költöttünk. Igen, sanyarú sorsot említettem, így is van, meg kell néznünk, hogy mit veszünk meg, csakúgy, mint otthon. Nem tehetünk be bármit a kosárba, ami megtetszik, hanem számolnunk kell. Ezért leárazott sajtokat veszünk, és mindennap olcsóbb csirkemell filéből, vagy egész csirkéből, marha vagy nagyon ritkán, disznóhúsból főzök a gyerekeknek. Persze, itt a lejárat közeli élelmiszereket drasztikusan leárazzák. A lejárat közeli pedig nem minden esetben jelenti azt, hogy két napon belül kell felhasználni, akár egy hét is lehet még a lejáratig. A gyümölcsök közül sem vesszük meg a drágább banánt, narancsot, almát, kizárólag a legolcsóbbat, amely látszólag származási helye tekintetében különbözik a drágábbtól. Az az igazán döbbenetes benne, hogy otthon élelmiszerre, havonta 80-100 ezer forintot költöttünk, tehát valamivel kevesebb, mint dupla annyit költünk ennivalóra, mint otthon. De ki tudunk mindent fizetni úgy, hogy marad szabad keretünk a hónap végére.

Tehát marad 777,- eurónk a ruházkodásra, közlekedésre, vendéglőre, gyógyszerre, egyéb kiadásokra. A vonat és metró közlekedés viszonylag drága, de arra csak akkor kell költenünk, ha be szeretnénk menni Párizsba, egyébként a nagybevásárlást hetente egyszer autóval célszerű intézni. Egy liter benzin 1,4 euróba kerül, 285 Ft/Euró árfolyammal számolva 401,-Ft/L. Nem tudom, hogy most mennyi otthon, de érdemes tudni, hogy a minimálbér kb. 1450,- euró. Szóval, könnyebb itt kifizetni ezt az árat, mint az otthoni fizetésből az otthoni üzemanyagárakat. Ebben az intervallumban elköltöttünk 108,- Eurót benzinre, valamint egy párizsi utazásra. Ez egy tank benzint jelent, durván 47 euróért, valamint a vonat és metró jegyeket. Tehát marad, ami marad. Ezt a maradékot mi egyelőre a lakás felszerelésére fordítjuk, mivel rengeteg dolog hiányzik még ahhoz, hogy komfortosan tudjunk élni. Ezt otthon nem engedhettük meg magunknak, a fizetéseink – kettőnk bevételéről és a hazai családtámogatásról van szó – a napi szintű megélhetésünkre volt épp, hogy elég, úgy, hogy nem kellett lakást bérelnünk. Tehát ez a 669,- euró az az összeg, amit bútorra, szőnyegre, ruhára, konyhai eszközökre, mozira, színházra és vidámparkra költhetünk. Még mindig csak egy fizetésnél járunk.

A teljes képhez azt is figyelembe kell venni, hogy amit itt nettó fizetésnek hívnak, abból csak a járulékok vannak levonva, az adóelőleg nem, tehát ez éves jövedelemadó kötelezettség teljesítése még hátra van. Nagyon nagyvonalúan azt mondhatjuk, hogy egy gyermektelen személy kb. egy havi fizetését adózza évente. Mivel itt valódi családi adózás van, ezért két gyermektől érezhetően csökken az adó összege, olyannyira, hogy három gyerektől gyakorlatilag nem is kell jövedelemadót fizetni. Tehát, nekünk két gyermekkel számolva mondjuk havonta 150,- eurót kellene félretennünk, hogy a teljes, egy évre eső adót kifizethessük.

Összefoglalva, észnél kell lenni, de szolidan, tisztességesen meg lehet élni egy fizetésből is, persze ugrálni nem lehet, de minden nap fűtött lakásban alszunk, rendesen étkezünk, és ha akarunk, akkor meg tudunk inni este egy pohár jó bort – akár kettőt is -, valamint otthonról luxusnak tűnő ételek is kerülnek olykor az asztalra. Ami nekem egyelőre szokatlan, hogy figyelni kell a centeket is, otthon annak nem volt jelentősége, hogy 125,- vagy 128,- forintba kerül valami. Itt viszont nem mindegy, hogy 1,- vagy 1,25 euró az ár.

Január 14-re kaptam egy új időpontot az önkormányzathoz a nyelvtanfolyam végett, egy tesztet kell írnom, úgy tűnik hogy mégis bekapcsolódhatok a már korábban indult tanfolyamba. Persze, ez csak a teszt után derül ki. Kell szereznünk valakit, aki vigyáz a gyerekeinkre, amikor én tanfolyamon leszek. Ez külön költség lesz, havonta kb. 150-200,- euró.

Jövő héten a számomra furcsa, szokatlan vagy érdekes dolgokról fogok írni.

Herblay főutcája nagyon rendezett, szépen karbantartott utcácska. Természetesen, mint minden tisztességes főutca, ez is el van látva ajándéküzletekkel, édességboltokkal, borszaküzlettel,sajtbolttal, valamint érdekes módon ingatlanközvetítő irodákkal. December első hetében szinte egyszerre, az összes portál ünnepi díszbe öltözött, a főutca felett a budapestihez hasonló karácsonyi világító díszek már pár nappal korábban megjelentek. Minden üzlet szalagos, fenyőágas, karácsonyfadíszes átváltozáson ment át, de legalábbis az üveg mögött hóember, Mikulás, rozmár, jegesmedve jelent meg. Vagy a felettébb giccses világító füzérek. Persze, vannak köztük ötletesek és diszkrétebbek is. A pálmát a helyi kínai bolt viszi el. Nagyon aranyosak, de a kirakat az főleg ebben a mezőnyben igénytelen feltűnően. Otthon szerintem még el is menne, de itt tényleg adnak a boltosok arra, hogyan néz ki a portál, az üzlet. A kínai boltos kirakata pedig egyszerűen olyan, mintha a Négy Tigris piacról az egyik árust véletlenszerűen kiválasztva felültetnénk a repülőre, és odaadnánk neki az üzlet kulcsát, rábízva, hogyan csinálja meg a kirakatot. Van abban minden, mint azt megszokhattuk. Mindegy, a boltosok tényleg kedvesek. A kisváros főutcáját és a belvárost, vagy hívjuk óvárosnak, be is hangszórózták. De nem ám a Stille Nacht szól egész nap! De nem ám! Egészen sajátos elképzelésük van a karácsonyi zenéről, ugyanis az aktuális slágerek mellett még egy-egy klasszikus is becsúszik, mint a Rolling Stones, Kinks, most kapaszkodj meg, Sex Pistols! A "God save the queen" ordított egyik kora délután a felcicomázott főtéren, igen az a nóta, pont az, amire gondolsz. Karácsonykor. Nem hittem a fülemnek.

A nagyáruházak pedig elképesztő játékdömpinget mutattak fel, a bejáratnál azonnal két méter magas tornyokban álltak a különböző desszertek, bonbonok, csokoládék. Érdekes, hogy a klasszikus, nálunk annyira kedvelt csokimikulás alig volt látható, mikuláscsomagot pedig szó szerint pár darabot láttam csak. A városka főterén a parkolót lezárták, és egy hétvégén kirakodóvásárt tartottak. de nem három hétig, mint otthon, csak egy péntektől-vasárnapig tartó időszakban. Volt körhinta is, a gyerekek nagyon szerették, azon a hétvégén, illetve hétköznap esténként sokan voltak rajta, mivel a körhinta viszont december elejétől ott volt,csak december 26-án vitték el. De a karácsony előtti hétvégén még egy kisvonat is közlekedett, ami a városháza elöl indult és a kisgyerekek teljes átéléssel bámulták az IGAZI MIKULÁST, aki meghívta őket egy körutazásra, de ez hagyján, még ő is a vonaton ült, az alatt a 15 perc alatt, amyg az út tartott. Kislányunk is teljesen oda volt, meg vissza. Pár napra rá pár  felnőtt férfi állt abban a parkolóban reggel, mikor meglátta őket, azt mondta Annának: Biztos a Mikulást várják.

Mi is készültünk az ünnepre, persze először a Mikulás jött. Kislányunknak egy Hello Kitty-s adventi naptárat is hozott, amit az egyik nagybevásárláskor sikerült a jelenlétében ügyesen megvenni, és hazacsempészni. Ugyanezt nem tudtuk a karácsonyi ajándékával megtenni, felfedezte a bevásárlókocsiban. Azt mondtuk neki, hogy nem tudjuk, ki tehette bele, úgyhogy vissza is vittük a helyére. Elég szánalmas magyarázat, de nálunk a Jézuska hozza az ajándékot, szeretném, ha még sokáig így is lenne, azt gondolom, nem három és fél évesen kell ettől az illúziótól megfosztanunk. Egyébként december 6-án az oviból hazafelé menet két üzletből is kiszaladt hozzánk a tulajdonos, és a gyerekeket csokival kínálta, úgy látszik, itt ez a szokás.

24-én Anna dolgozott, ez egy teljesen szokványos munkanapnak számít, persze, azt mondta, mikor hazajött, hogy szerinte a keresztények közül csak ő dolgozott - persze kis túlzással - mivel aki bent volt a személyzetből, az szinte mind arab volt. Szóval, amiért így alakult, ezért a Jézuska csak másnap, 25-én reggel érkezett meg, sőt nagy karácsonyi terülj-terülj asztalkám sem volt. Egyiket sem bántuk meg, ugyanis kislányunk 24-én este nehezen aludt el, majd felriadt, elkezdett öklendezni, ahogy vittem ki a fürdőszobába, annak rendje és módja szerint, végighányta az előszobát, ami egyben van a konyhával. De úgy, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Annyi könnyítéssel, hogy a szintén a nyomvonalba elhelyezett cipőkbe - mindannyiunk cipőiről van szó - semmi sem jutott. Eljátszottam a gondolattal, ha nem így alakul, akkor kis családunk hányásszagú cipőben közlekedik még egy pár hónapig. Legalábbis a gyerekek bundás téli cipőit igazán cifra lett volna kitakarítani. Látom, nem aratott a téma osztatlan sikert, úgyhogy, inkább folytatom mással. De másnap reggel csak egy kis gyengeség volt rajta látható, máig nem tudjuk, hogy gyomorrontás, vagy valamilyen fertőzés volt. Reggel megérkezett Jézuska is, legalábbis az ajándékok a fa alatt voltak. Volt nagy öröm! Ki gondolta volna, nagylányunk megkapta azt a hópárducot is, amit kinézett magának az IKEA-ban, ez a Jézuska, még ezt is meg tudta oldani!

A fára még ki kell térnem. Amikor 23-án elmentem a két sarokra lévő kertészetbe, akkor ott egy normann fenyőt vettem, mivel az volt a legkisebb, igaz, két és félszer annyiba került, mint egy háromszor akkora normál fenyő. Nem baj, gondoltam, nem akarok nagyot, nem biztonságos, egy éves kisfiúnk magára rántja, kell a francnak egy jó kis karácsonyi háztartási baleset. Azzal nem számoltam, hogy a fenyő dől, de úgy, mintha permanens szél fújna a szobában, az ágai is úgy állnak, valamint vagy ferdén van bent a tartóban, vagy a törzsben van egy kanyar, egyből tövénél, de nagyon viccesen néz ki. A díszítés többnyire Hello Kitty figurákból áll, melyek az adventi naptár hátulján voltak, kivágható díszek. Nagyon szép kis karácsonyfa, igazán kedves látvány.

A fentiekből kiderült, hogy Szenteste nem volt semmi extra vacsora, 25-én ebédre csirkét és halat készítettünk, vacsorára pedig fekete kagylót csináltam, nagyon jól sikerült a szósz. Szóval, idén csendes karácsonyunk volt, de jól éreztük magunkat.

A szilveszter nem szűk családi körben telt, hanem Klári barátnőnkkel, aki külön kérte, hogy írjam bele a blogba, híres akar lenni, gondolom én. Ez vicc volt. Boroztunk, jóféle bordóit ittunk, éjfélkor egy ciderrel koccintottunk. Az utcán sem volt trombitálás, petárdázás, mint ahogyan Budapesten megszoktuk. Éjfélkor volt egy kis durrogtatás, de nem volt zavaró.

A következő bejegyzésben, jövő csütörtökön a költségvetésünkről írok, bemutatom, mire mennyit kell költeni, mik az arányok, hogyan jövünk ki a pénzünkből.

A francia konyháról mindenkinek más jut eszébe. A sztereotíp elgondolás a csigaevők országának tartja Franciaországot, tény, hogy lehet kapni csigát, több félét is, fagyasztva vagy egyszerűen hűtve is. De vannak más elgondolások is. Példának okáért itt van kisfiam. Aki úgy véli, igazi gourmand-ként nem kell mást tennie, mint egy IKEA bevásárlás után kellemesen hátradőlve a hátsó ülésen, nagy átéléssel elnyammogni az egy méteres papír-mérőszalagból mintegy 60 centit. A fene érti ezt, végül is, ez is egy megközelítés, hétköznapinak nem nevezhetem. Én viszont, mint gyakorló HTB, a kapható alapélelmiszerekre koncentrálok, illetve a boltokat térképezem fel. Ennek egyszerű oka van, a francia kulináriát egyelőre csak Anna élvezheti a kórház menzáján, csak egy alkalommal ültünk be egy vendéglőbe, ahol Anna vörösboros kakast evett, én pedig egy lazac szeletet. Remek volt, mindkét étel jól is nézett ki, azon túl, hogy jól voltak elkészítve. Az ára sem volt borsos, kislányunk gyermekekre szabott krumpli+csirkehusi ebédjét is beleértve, borravalóval együtt fizettünk 35 eurót. Mielőtt átszámolnád forintra, hozzáteszem, hogy Párizsban voltunk, a belvárosban. Ugye, nem is volt drága? Ugyanezt a Liszt Ferenc téren szerintem nagyjából ennyiért kapnád meg.

Úgy tudom, hogy Franciaországban valahogyan megoldották azt a döntéshozók, hogy csak a piac egy részét láthatják el a multik által üzemeltetett nagyáruházak - Carrefour, E. Leclerc, Auchan, Aldi, stb. - ennek köszönhetően vannak kis élelmiszerüzletek, szaküzletek. Tehát pékség, hentes, sajtbolt, édességbolt, és persze a piac. (Vannak egyéb boltok is, pl a huszonegynéhány ezres kisvárosban csak a főutcán van 5 fodrász és szépségszalon, két virágos, és egy zöldséges. Szóval, van fizetőképes kereslet.) A hentesnél nagyon szép a felhozatal, még egyszer sem mentem be hozzá, mert nálunk inkább az ár számít, és a csirkemell, vagy az egész csirke, amit venni szoktunk, jellemzően olcsóbb a nagyáruházban. De, gyönyörű húsokat látok nap mint nap a kirakatban, szerintem majd fogok én még onnan főzni a családnak. Itt a pékség-cukrászda általában egyben van - boulangerie-patisserie - vagy a patisserie-chocolaterie névre hallgató édességboltban lehet sütit venni. A bagettről már írtam korábban, a lényeg, hogy mindig csak akkor szabad venni, amikor eszi az ember. Bár, eláll két napig is, de frissen az igazi. A cukrászda errefelé luxus. Legalábbis nekünk. Egy lúdlábhoz hasonló ízű, kb 20 cm hosszú, nagyjából nyolc szeletes tortácska 28 euróba került. Ne gondolj semmi nagyra, kb. akkora volt az átmérője, mint egy piskótaroládnak. A sajtbolt remek, a sajtokon kívül grillcsirkét is itt lehet kapni, az üzletet körüllengi a jellegzetes illat, ami néha kellemetlen tud lenni. De még messze nem annyira, mint majd amilyen nyáron lesz. A piac nagyon szép, nem nagy, de minden van. Két hete makrélát vettem ott, nagyon szép friss halat lehet kapni, 3 vagy 4 halas is kint van, a friss makréla kilója 5,9 euró volt, a legolcsóbb, fagyasztott hal a nagyáruházban kilónként egy euróval volt csak olcsóbb, a hekkről van szó, mi másról. Ha már halazunk, érdemes megnézni alaposabban a piac halkínálatát. Lazac, pisztráng, polip, a már említett makréla, lepényhal, legalább 5 féle kagyló és tengeri csiga, illetve még legalább 10 olyan hal, amilyenről sosem hallottam. Köztük egészen apró halacskák, melyeket egyben kell beledobni a forró olajba, úgy kisütni. És természetesen rákok, kisebbek, nagyobbak, garnélából van legalább 3-4 méret, és mintha shrimpet is láttam volna. A garnélát már ki is próbáltuk, nagyon egyszerű elkészíteni, és nagyon finom. Ez egy kis piac, a nagyáruház friss hal részlegén ennél többféle hal van, tengeri sünt is láttam ott. Illetve ahogyan nálunk a pontyokat, úgy ott a homárt tartják akváriumban. Szegények, összekötött ollókkal várnak a sorukra, engem elszomorított, bár, ha valaki megcsinálná én is megenném, de szerintem nem tudnék megfőzni egyet sem közülük. Maradjunk a piacon, a zöldségeseknél ilyentájt a krumpli, hagyma paradicsom triumviren túl is van élet. Rengeteg a déligyümölcs, illetve olyan zöldségeket is kapni, amelyek otthon nem megtalálhatóak egy piacon, legfeljebb nagyáruházban. A piaci húsosoknál, mivel van külön disznóhússal, marhával, illetve szárnyassal és nyúllal foglalkozó is, a nyers húsokon kívül házi felvágottakat, sonkát, virslit is lehet kapni, nagyon szépen bemutatva. A nyúl kilója 10,5 euróba kerül, ha egy konyhakész, megnyúzott, kibelezett egész nyuszit akarna venni az ember. Kb. egy árban van a szárnyassal. A nagyáruház fagyasztott halrészlege irtó nagy, nem is tudnám megmondani, hányféle halat láttam ott, amikor végignéztem. Ott tényleg minden volt, rákok, kagylók, halak, csigák, tengeriek és szárazföldi is, tenger gyümölcsei.

Reggelire pirítóst eszünk, lekvárral, nutellával, tea, kávé, kakaó kíséretében. Mivel Anna munkahelye 3 percre van, ezért abban maradtunk, hogy hetente háromszor együtt ebédelünk, kétszer pedig bent eszik a menzán, ápolja a kapcsolatokat a kollegákkal. Tudjuk, ez is fontos.  A menzáról csak annyit, hogy ami Anna szerint egzotikus - kagyló, avokádó - azt a helyiek kommersznek tartják. Ez egy rendes, katolikus ország, itt péntekenként az üzemi konyhán halat adnak. Lefordítom, hogy értsd, Ali a fekete-afrikai muszlim szakács halat készít Mohamednek, a szintén muszlim betegszállítónak, és Musztafának, az algír - igen, ő sem katolikus - takarítónak. Mert ez egy katolikus ország. Jól van, kicsit kifiguráztam a helyzetet, de úgyis érted, mit akarok kihozni belőle.

Amikor főzök, akkor a gyerekek igényei kerülnek előtérbe, általában csirkemellet készítek, krumplival, rizzsel, vagy tésztával, a főzelékféléket még nem kezdtem el feldolgozni, mivel a mélyhűtött zöldségért annyira nem vagyok oda. Szoktam levest is főzni, szintén csirkehússal, de már volt brokkolikrém leves is, csináltam már gombát és persze többféle halat is. A vacsorára döntően felvágott, friss bagett, joghurt, és az elmaradhatatlan sajtok. Bár a sajtokról már írtam korábban, most egy kicsit kitérek rájuk. Alapvetően három típust különböztetnek itt meg, kemény sajtok, lágy sajtok, valamint a kecske és a kékpenészes sajtok csoportját. A kemény sajtok között található az Edami, de olyan sajtokkal is találkoztam, amelyek aromásak, illatosak és az ízük is nagyon jellegzetes. A lágy sajtok a brie-k és a különböző camamberek, itt is van rengeteg, egészen krémestől a kicsit konkrétabbik, ízesített, natúr, mindenféle. A kecske és a kékpenészes sajtok a kedvenc kategóriám. A kecskesajtok között találtam egy egészen egyszerűt, aminek nincsen az a jellegzetes kecskesajt illata és íze, ami miatt sokan nem szeretik. Ezt még Anna is nagy kedvvel falatozta, nagyon diszkrét sajt volt. Persze, amit én szeretek, az ennél jóval harsányabb, kifejezetten aromás kecskesajt, van is belőle, lehet egyben is kapni, illetve kisebb falatocskákat is, különböző ízesítésűeket, csomagban. A kékpenészesek között nem csak az otthon ismert Danish Blue és Gorgonzola fedi le a teljes univerzumot, egészen meglepő darabokat láttam, még csak egy félét ettem, mivel nem erre utazom, majd idővel ezeket is végigkóstoljuk. A sajtokról már írtam, hogy mindig hozzá lehet jutni lejárat közeli darabokhoz, amelyek az eredeti ár felébe, harmadába kerülnek. Nem is vettem még a normál hűtőből, mivel nem érné meg, egyszerűen nem érdemes háromszor annyit adni egy darab sajtért, ha úgy is elfogy egy héten belül. Az ára ezeknek a leárazottaknak nagyjából kilónként 10 euró körül mozog.

Végére hagytam a bort. Sportot csinálunk belőle, hogy keressük a legolcsóbb száraz vöröset, vettem már 1,75-ért is bort, igaz, az a bor egy nagyon szikár, de iható asztali bor volt. De, még ezek az olcsó borok is jobbak, mint amiket Egri Bikavér név alatt otthon lehet kapni. Nem is tudom, hogy azt hogyan lehet meginni. Pedig nagyon jó borok vannak otthon, csak éppen, ami már korrekt, iható, azt 1200 Ft alatt ritkán lehet megkapni. Itt pedig a legolcsóbb is teljesen jó bor. Vett egy palackkal Anna egy kifejezetten jó bort, 4 euróért. Mikor ezeket a sorokat írom, épp azt ízlelgetem. Nagyon zamatos, gyümölcsös, határozott de mégis diszkrét bor, kifejezetten üdítő, kellemes aromás utóízzel. Nagyon ízlik, ilyen jó bort otthon nem ittam 2-3 ezer forint alatt. Ez pedig négy euró, tavaly ezüstérmes lett egy borkiállításon, a címkéje legalábbis ezt állítja. Persze, vannak borok 25-50 euróért is, olyat még nem ittunk, majd eljön annak is az ideje.

Az árakat nézve lehet, hogy pár dolgot kicsit drágának találsz, emlékeztetőül ideírom, Anna fizetése az otthoninak durván az ötszöröse. Szóval, észnél kell lenni, és akkor meg lehet élni, erről már az új évben lesz egy külön poszt, ahol be fogom mutatni egy teljes hónap büdzséjét, hogy világos legyen, mit is jelent megélni a hanyatló nyugaton, ahol olyannyira drága az élet, hogy pártunk és kormányunk féltve óvja tőle a honpolgárokat. Bocs a politizálásért, egyre többet jár Orbán hanyatló nyugat kijelentése a fejemben, erre is kitérek, amikor a költségvetésünket elemzem. Ám még nem a következő alkalommal, mivel akkor a karácsonyi készülődésről, a mi karácsonyunkról, valamint a kisvárosi karácsonyi hangulatról, eseményekről fogok írni, 2013. január 3-án megjelenő bejegyzésemben.

Addig is, Boldog Új Esztendőt, a karácsonyon már túl vagyunk, de azért Boldog Karácsonyt is mindenkinek!

Mindenkinek Nagyon Boldog Ünnepeket Kívánok!

Franciaországban kötelező az óvoda. Nem lehet otthon a gyerek, ha elérte a 3 éves kort, hanem járnia kell a közösségbe. Ennek megfelelően, ingyenes is az ellátás, csak az ebédért kell fizetni. Az óvoda fel van készülve a bevándorlókra, persze jól is néznének ki, ha nem így lenne, mivel Párizs nyomokban tartalmaz csak franciákat, de Herblayban is rengeteg a fekete, arab, török, mindenki jött valahonnan, nagyon sok az első generációs bevándorló, mint mi is, ők is az anyanyelvükön beszélnek a gyerekekkel, ami nem a francia.

Az oviba bejutás egy érdekes procedúra volt. Még Anna kért egy találkozót az önkormányzat megfelelő ügyintézőjétől. A szintén nagyon készséges és jóindulatú hölgyhöz már együtt érkeztünk, igazolnunk kellett a helyben lakást, egy bérleti szerződéssel. A személyazonosságunkat magyar személyi igazolványokkal. A házasságkötésünket, egy szintén magyar, de három nyelven kiállított házassági anyakönyvi kivonattal. A gyerekek személyiét és a születési anyakönyvi kivonatokat is elkérte, az adataikat rögzítette a hölgy. Valamint, be kellett mutatni kislányunk oltási könyvét. Most kapaszkodjatok meg, az eredetit meg sem nézte. Az egyszerű fordítást olvasta át, rögzítette belőle, hogy milyen oltásokat kapott a gyermek. Az a kifejezés, hogy hiteles fordítás nem hangzott el egyszer sem! Szerintem ez a normális hozzáállás, ugyanis miért adna be egy felelősségteljes szülő egy hamisított oltási könyvet? Ha bármi gond adódna belőle, az az ő felelőssége lenne, és ezzel neki, felelősségtejes szülőként tisztában kell lennie. Ebből indulnak itt ki. Nem abból, hogy ha nincs hiteles fordítás, akkor biztos csalsz. Ez nagyon tetszik, nem szívatnak egy hiteles fordítással, ami nagyon drága lett volna, a két oltási könyv darabonként több tízezer forint lett volna otthon is, hát még itt!

Kislányunkkal bementem az igazgatónőhöz, szintén egy előzetesen egyeztetett időpontban, aki széles és nagyon kedves mosollyal az arcán azzal fogadott, hogy nincsen semmi gond, mivel van a csoportjában, ahova lányom is kerül - két román gyerek, és, ő úgy tudja, hogy a két nyelv nagyon hasonló! Mármint a román és a magyar. Igen, kb. annyit tudhat itt egy átlagember a magyar-román nyelv hasonlóságáról, mint nálunk a francia és portugál nyelvek közti különbségről. Mindegy, elmondtam neki, hogy ez nem egészen így van, hacsak nem erdélyi magyar családról van szó. Nagyon kellemes volt az első benyomás, az igazgató egy hatvanas éveiben járó nő, aki bár igazgató, csoportja van, amelybe kislányom is került. Tehát az igazgató nem egy kizárólag adminisztratív feladatokkal ellátott hivatalnok, hanem egy olyan személy, aki részt vesz az intézmény alapfeladatának ellátásában. Ez egy óriási különbség, a hazai állapothoz képest. Legalábbis, ahhoz képest, amit mi az állami bölcsődében megtapasztaltunk. Az igazgatónő egy borítékba rakta az ovi házirendjét, majd felírta a borítékra, hogy mit kell hoznunk másnaptól, mi az oviba járás elengedhetetlen feltétele. Egy szintén mellékelt egyoldalas adatlap kitöltése, 4 db. igazolványkép, egy benti papucs, valamint egy felelősségbiztosítás megkötése. A biztosítás egy tanévre 20 euró, ez fedez minden kárt, amit a gyermek bent vagy az oda-haza úton esetlegesen okozna. De ezzel sem kellett rohannunk, azt mondta, hogy nyugodtan elkezdheti leányunk az ovit, majd mutassuk be a megkötésről szóló visszaigazolást. A felelősségteljes szülői hozzáállásból indulnak ki, lásd feljebb.

Az óvodában szigorú belépési és kilépési rendszer van. Mivel a gyerekek a nap nagy részében irányított foglalkozásokon vesznek részt, reggel 8 óra 20 és 40 perc között lehet csak bevinni őket. Sem előtte, sem utána, olyankor a kapu zárva van. Ugyancsak ez vonatkozik a hazamenetelre, más időpontokban kell hazavinni a kicsiket, ha mindkét szülő dolgozik, vagy ha az egyik legalább otthon van. De ugyanezen logika mentén, tehát, nekem, mivel én nem dolgozom jelenleg 4 óra 20 és 30 perc között KELL elvinnem. Választhatok a benti, vagy az otthoni ebéd között. Ha ez utóbbi mellett döntök, akkor a fent vázolt módon, meghatározott időintervallumban megyünk haza, és térünk vissza délután. Egy hét ovista lét után kislányunk úgy döntött, hogy nem akar oviba járni, meg is mondta, hogy miért: mert nem tud beszélgetni a gyerekekkel. Ezért most, még ezen a héten is csak a délelőtti foglalkozásokon vesz részt, jövő héttől, de inkább januártól, tekintettel a szünetre, elkezdjük forszírozni az egész napos bent létet. De úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás az ő részéről teljesen normális, nagyon sok nagy változás történt vele, nagyon rövid idő alatt. Úgyhogy, nem vagyunk egyelőre kétségbe esve. Ami még segíti az alkalmazkodást, az a heti sajátos beosztás, tudniillik itt szerdán nincs ovi és suli sem. Ennek az az oka, hogy akkor mennek a gyerekek különórákra, valamiért ez így alakult ki.

Boldog Ünnepeket kívánva a jövő héten is várlak, az ételekről írok majd.

Egy átlagos nap, korábban tiszta őrület volt. Egy kisvárosban, télen, két gyerekkel, idegen országban. De most már, mivel lányunk óvodás - több, mint egy hete, reggelente már nem alhat addig, amíg szeretne, hanem van, amikor kelteni kell. Persze, a gyerekek fél hétkor általában már fenn vannak. Felkelünk, reggelizünk, fogmosás és fésülködés, öltözködés után a lányok elindulnak az óvodába, a fiúk pedig otthon maradnak. Ha viszonylag jó az idő, és szükség van még valamire, akkor kisfiammal elmegyünk vásárolni. Ez nem szokott sokáig tartani. A legtávolabbi üzlet, ahova el szoktunk menni, tíz percre van gyalog. Vásárlás után megfőzöm az ebédet, ébren tartom gyermekemet, hogy bírja ki legalább negyed tizenkettőig, amikor is megebédeltetem, és utána egyből leteszem aludni. Ekkorra már általában nem kell altatni. Mivel az SFR szerelője Mikuláskor végre megérkezett - abból amit mondott, gyakorlatilag semmit sem értettem -, és az óvoda is ekkortól kezdődött el, ezért ilyenkor van lehetőségem megnézni a maileimet, elolvasni a híreket a neten. Ezután összerakom a lakást, eltüntetem az ebéd romjait, persze, ha nagy volt a kupleráj, akkor inkább azzal szoktam kezdeni, utána ülök csak le a gép elé. Fél egy körül kisfiam felébred, ekkor játszunk, egészen négyig, amikor elindulunk az oviba. Onnan pedig egy nagyon rövid játszótéri látogatást követően elmegyünk Anna elé a kórházba. Ekkor kezdődik a nap. Ugyanis, amit el kell intézni, azt ekkor tudjuk, ha olyan dologról van szó, amihez ketten kellünk, és/vagy autó szükséges hozzá. Ilyen pl. egy nagyobb bevásárlás. Herblay a párizsi régióhoz tartozik, úgy érdemes elképzelni, mintha Budaörsön laknánk, az M7/M0 közös szakaszánál, és vásárolni az ottani áruházakba járnánk. Csak itt a méretek, a távolságok mások, nagyon sűrű az úthálózat, viszonylag sok az autó, sok az ember, és nagyobbak az áruházak, több is jut belőle egy kilométerre, mint otthon. Az árak is érdekesek - majd erről bővebben is írok, egy másik bejegyzésben. Egy bagett a Carrefour-ban, vagy a Leclerc-ben 45 centbe kerül, a városi pékségben 85 centbe. A hús ára kb. a hazai duplája, egy kiló csirkemell filé 9,5-25 euró között változik. Nem tudom, mit fed le az árkülönbség, mindenféle nevű húsok vannak a polcokon. Nagyon kíváncsi voltam a sajt felhozatalra, nem kellett csalódnom. Bármelyik fent említett nagyáruház sajtpultja olyan hosszú, mint egy magyar Tesco/Auchan felvágottas és sajtpultja együtt. Az előrecsomagolt sajtoknak van egy külön sora ugyanúgy, ahogyan otthon a tejtermékeknek. Tehát, egy majdnem akkora gondola-sort képzelj el csak sajtokkal, mint egy hazai Tesco joghurt, sajt, vaj és margarinpultja együtt. Ezeken túl, a leértékelt, akciós sajtoknak is jut pár nagy hűtő, ahol is fajtánként - kemény, lágy, nemes penészes/kecske - külön kínálják őket. Ezekben a pultokban 1-2 euróért remek darabokhoz lehet hozzájutni, csak a lejáratra kell figyelni, mivel ezek a sajtok legfeljebb egy hétig ehetőek, legalábbis a címke szerint. (Még egyik sem élte túl ezt az intervallumot a mi hűtőnkben.) A bevásárlás után hazajövünk, vacsorázunk, a gyerekek megfürdenek, fogmosás, meseolvasás vagy nézés után a nagyobbik is megy aludni, mi pedig végre tudunk egy kicsit egymással foglalkozni. Esetleg egy pohár bor mellett beszélgetünk, azután mi is a hátunkra ülünk és alvást mímelünk. Vagy valami ehhez nagyon hasonló.

Legközelebb az óvodáról írok, mivel megérdemel egy külön bejegyzést, ugyanis egészen más a filozófiája, mint amit otthon megszokhattunk.

Anna elmondásával ellentétben a lakás, amit kibérelt, egyáltalán nem mondható sötétnek. Sőt, kifejezetten kellemes fényviszonyok uralkodnak benne. Herblay egy kisváros, huszonpár ezer lakosa van, nagyon tetszik, teljesen élhető, kellemes környezet van itt. Egyáltalán nem hiányzik a budapesti életérzés, persze tudom, ez még változhat. A lakás a bérleti szerződés szerint 48 nm, de jóval nagyobbnak tetszik, három szobából - két háló és egy nappali - egy előszobába épített konyhából, valamint a mellékhelyiségekből áll.A berendezés egyelőre szegényes, mivel nincs arra pénzünk, hogy mindent egyszerre vegyünk meg. A legfontosabb dolgok persze megvannak, de ez kevés, például a konyhai eszközök nem elegendőek, kell még sok apróságot venni. A nagyobb dolgok közül - a "szállóvendégekre" is tekintettel - legfontosabb egy kinyitható kanapé, amit december első két hetében veszünk meg valamikor. December elsején kinéztük, melyiket fogunk megvenni a helyi IKEA-ban, elég jót találtunk.

Talán nem is tudjátok, lehet, hogy csak mellékesen említettem meg, hogy itt a lakásokat üresen adják bérbe. Az üresen kifejezés jelen esetben azt jelenti, hogy tökéletesen üresen: falak, padló, nyílászárók, beépített konyhapult és a szaniterek. Semmi más nincs a lakásban. Tehát, egy vadonatúj háztartást kell itt felépítenünk. Az a pár dolog, amit elhoztunk otthonról, alapnak jó, de hosszú hónapokra nem lehet velük megoldani a mindennapokat, kell még mellé venni elég sok mindent.

Az előző bérlők megvételre felajánlottak egy nagy ruhásszekrényt és a gáztűzhelyet. Nem tartották magasra az árakat, és egyébként is egyszerűbb volt így, hogy Anna meg is vette tőlük. Mivel a ruháink rendszerezésére szolgáló tárolódobozok, rekeszek egyelőre nincsenek, ezért a kartondobozokból csináltam zoknitartó és cipőtartó polcokat, egy kis állványt a CD lejátszónak, valamint játéktartó dobozokat a gyerekszobába. Azt nem mondanám, hogy szép, de környezettudatosnak mindenképpen nevezhető a megoldás. Átmenetileg jó lesz, inspirált az a kiállítás is, ahol egyszer ilyen, papírból készült használati tárgyakat, bútorokat láttam, és professzionális tárgyakat mutatott be. Persze, nekem azt a színvonalat nem sikerült elérnem, de a célszerűségi szempontnak a tárgyaim megfelelnek.

Az első két hétben jobbára ismerkedtem a környezettel. Minden nap itthon vagyok a gyerekekkel, míg Anna dolgozik. Így jóval könnyebb, mint teljesen egyedül, az ezt megelőző hat hétben. A héten utánajártam a nyelvtanfolyamnak, de sajnos szeptemberben elindult az ez évre tervezett, értesítenek arról, hogy beiktatnak, vagy sem egy rendkívülit jövő év szeptembere előtt. Az pedig nagyon messze van.

Sebaj, lányunk ma tölti második napját az oviban, és ez nagy eredmény. Az oviról majd bővebben írok, mivel egészen más a felfogás vele kapcsolatban, mint otthon.

A következő bejegyzésben egy átlagos napunkról írok majd, jövő csütörtökön.

November 17-én, fél három körül végre elszakadtunk a földtől. Persze, ez már korábban megtörtént, de most nem átvitt értelemben, hanem az EasyJet párizsi járatának fedélzetén ülve szakadtunk el a Ferihegyi repülőtér kifutópályájának betonjától.

Az utazás maga elviselhető volt, két gyerekkel a repülőgépen nem könnyű, ugyanis hiába mondanánk nekik, hogy most üljenek nyugodtan és nézzenek ki az ablakon. Ezért kislányommal futkároztunk a folyosón, amikor lehetett. Ennek következtében kétszer akkorát zakózott, hogy többen felszisszentek a szomszédos üléseken. De semmi baj nem történt, szerintem még tetszett is neki a dolog. Mindeközben kisfiam a hasi hordozóban lógott rajtam. Ez a szaladgálás azért is jött jól, mert egyéves kisfiam az előttünk ülő, aludni óhajtó 60-as, decens hölgy frizuráját kócolta volna, ha hagytam volna. Persze volt, hogy hagytam, és ennek a hölgy határozottan nem örült, ezt szóvá is tette, kellő felháborodással.

Jelentem, a repülőgép pelenkázója alkalmas feladata rendeltetésszerű ellátására. Kisfiam a szokásos napi rutinjától eltérően a kakilással délután ötig várt, így ott kellett átpelusoznom. Remek volt, kicsit izgultam, mert a mérnökök minden feleslegesnek tűnő centit megspóroltak, így különösen óvatosan kellett kezelni a dolgot.

Amikor megérkeztünk, uszkve két óra utazás után, minden flottul ment, csak az egyik táska valamiért jó 10 perccel később, egymagában jelent meg a futószalagon, mint, hogy a többiek már az összes csomagjukat magukévá tették. Épp panaszt tettem az információs pultnál, mikor a pacák a hátam mögé mutatott, s valóban, akkor bukkant fel a kanayarban a magányos poggyász.

Anna elénk jött, autóval mentünk hazáig, ami nagyjából 40 percig tartott. Ezalatt a gyerekek természetesen elaludtak. Hazaértünk, felébredtek, gyors vacsora után mentünk volna aludni, de lányunk macija, melyel születése óta jó barátságban vannak, nem volt sehol. Néztük mindenütt, az autóban, mellette a földön, bent, a lakásban, nem volt sehol. Szegénykém, pityeregve aludt el, én is át tudtam érezni, óriási dráma lehet egy ilyen játékot elhagyni egy ekkora gyereknek.

Másnap reggel aztán, mikor épp elindultunk, a lépcső melletti falmélyedésben ott ült a maci. Nagy volt az öröm! A tékozló medve, elveszett, de megkerült, hogy hol járt azon az éjszakán, örök talány marad.

A következő bejegyzésben a kisvárosi mindennapjainkról fogok beszámolni, december 6-án.