Három témát vezetek elő, egyrészt a családtámogatási ügyintézést a CAF-ban - Caisse d'Allocation Familiale, Családtámogatási Pénztár lenne a megfelelő fordítás - másrészt kisfiúnk bölcsődei beiratkozását, harmadrészt Anna és a gyerekek bejelentését a Társadalombiztosítási rendszerbe.

A CAF

 Ez a hivatal Cergy-ben van. Ide háromszor mentem el. Első alkalommal az ügyintéző hölgy felhúzott szemöldökkel nézegette a júniusban kinyomtatott formanyomtatványokat, majd közölte, hogy azóta már új van, úgyhogy utamra bocsájtott egy adag kitöltendő papírral. Másodszorra ezekkel a már nagyrészt kitöltött papírokkal és kérdésekkel érkeztem. Belefutottam ez első elképesztően arrogáns hivatalnokomba. Még azt is elfelejtettem, amit pedig tudok. Hozzá kell tennem, hogy egy családtámogatási ügy még az anyanyelvemen is húzós lehet, nemhogy ebben a helyzetben. Arra a kérdésemre, hogy beszél-e angolul, azt válaszolta, hogy annyira nem, hogy ezt elintézzük. Majd közölte velem, hogy hozzak magammal valakit, aki beszéli a nyelvet, mert ezt így nem lehet. Azután végül hajlandó volt leírni egy papírra, hogy mi a hasfájása, ami alapján, összeállítottam az immár komlett(nek hitt) csomagot, majd harmadszorra is nekifutottam a dolognak. Kiegészítésképpen, minden alkalom között egy-egy hét telt el, mivel csak úgy tudtam eljutni Cergy-be. A harmadik alkalom, ha jól emlékszem, december 24-e volt. Aznap egy nagyon kedves fiatal hölgyhöz kerültem, aki szintén elmondta azt a mondatot, hogy "Hogyan magyarázzam ezt el valakinek, aki nem beszél jól franciául!" De azért erőt vett magán, és elkezdte. Én itt újra elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem, beszél-e angolul. A válasza igen volt, csillogó szemmel várta, hogy elmondjam angolul, amit szeretnék. Én pedig ültem vele szemben, az angol kifejezések, szavak, mondatok helyett hiányos, hibás francia szavak, mondattöredékek verekedtek, harcoltak egymással a fejemben. Szörnyű érzés volt. Mintha megbolondultam volna. Eddig legalább azt gondoltam, hogy beszélek angolul, de ez nem igaz, momentán épp már nem beszélek angolul, és még nem franciául. A két nyelv harcolt a fejemben, e egyik sem tudott felülkerekedni a másikon. Szörnyű élmény volt. Végül elmondtam neki egy rettenetes nyelven, a kettőt keverve, meg is értettük egymást, de izzadságtól csatakosan álltam fel a székről, ekkora stressz nem is tudom mikor ért utoljára. Talán, amikor nagyon ritkán azt álmodom, hogy újra kell érettségiznem. Hiába magyarázom a tanárnőnek, hogy már két diplomám is van, ő csak azt hajtogatja, hogy ez nem számít, újra kell vizsgázni. Ez az élmény is egy rémálom volt, de végül sikerült a feladatot megoldanom, azzal a kiegészítéssel, hogy azért még postán is kellett, a kedves hivatalnoknővel egyeztetett másolatokat küldenünk.

A bölcsőde

Mivel becsatlakozhattam a nyelvtanfolyamba - amiről majd külön posztot írok - ezért meg kell oldanunk kisfiunk elhelyezését is , legalább a tanfolyam idejére. A babysitter óránként alaphangon 8,- euró, plusz az útiköltsége fele, úgyhogy, nem gazdaságos hosszú távon, havi uszkve 240,- eurót erre költenünk, ami a költségvetési posztban foglaltak szerint a szabad keretünk felét teszi ki. Ezért, megkérdeztem Madame Machares-t, akivel a nyelvtanfolyamot intéztem, (amely szintén három találkozást jelentett, nem megy ám itt sem minden flottul), hogy mit tud javasolni. Adott is három lehetőséget. Az egyiknél megadott címre elmentem, elmondtam mi a hasfájásom, mire egy nagyon aranyos 50-es hölgy jött oda hozzám, aki elmondta, hogy ez bizony egy nagyon nehéz dolog, mivel nincs még CAF azonosítónk, márpedig a nélkül szinte lehetetlen. De adjam csak meg az elérhetőségeimet, értesít, ha sikerült valamit intéznie. Már aznap este csattant egy levél az e-mail fiókomban, amiben arról tájékoztatott, hogy van egy hely, keddenként és csütörtökönként, az egyik intézményben. Voltam is ott, múlt héten hétfőn, ahol abban maratunk, hogy ezen a héten hétfőn leadom a kért dokumentumokat, és megbeszéljük a részleteket. Mivel az igazgatónő beteg volt hétfőn, ezért a beszélgetés átcsúszik jövő hét hétfőre, a papírokat leadtam. Szóval ez eddig flottul ment.

A Társadalombiztosítás

Ez a hivatal Argenteuille-ben található, ez Párizs felé van tőlünk, a neve l'Assurance Maladie. A városkából jó időben remek rálátás nyílik a párizsi üzleti negyed felhőkarcolóira. de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ez is három alkalmas kör volt, ugyanis első alkalommal, 11:20-ra vissza kellett érnem leányomért az óvodába. Mivel a hivatalban az érkezésünk után nem sokkal elromlott a számítógépes rendszer, ezért nem kerültünk sorra, el kellett mennem dolgom végezetlen. Másodszorra minden csodásan ment, Sorszámot húztam, két perc múlva szólítottak, bementem kisfiammal az ügyintézőhöz, aki azzal nyitott, hogy kérte Anna személyiét. Azt nem tudom, hogy miből gondoltam, hogy a személyi nélkül menni fog a dolog, de nem is gondoltam erre előtte. Megkértem a hölgyet, hogy akkor adja oda a kitöltendő papírokat, hogy legközelebb minden gyorsabban menjen. nem, az volt a válasza, hogy mindent helyben, gépen intéznek, nincsenek odaadható papírok. Jól van, gondoltam, majd legközelebb Anna személyiével felszerelkezve érkezem. Ezen a héten hétfőn, a bölcsibe való iratleadás után be is ültünk ketten, kisfiammal az autóba, hogy megtegyük a 20 perces utat. Odaértünk, sikerült közel parkolni, kiszálltunk, babakocsi kinyit, gyerek betesz, hátizsák, kabát sál, sapka, kesztyű, ahogy az dukál. Benyitunk, sorszámot húzunk, nem tudom levetkőztetni a kisfiamat, mivel azonnal szólítanak. Tudni kell, hogy itt a két hivatal, ahol eddig jártam, annyiban hasonlóan működik, hogy a sorszámot vagy egy elő-regisztráció során kapja meg az ember, ahol kikérdezik, hogy mit akar, vagy pedig a sorszámhúzás után kérdezik ki, hogy mit akar, de a lényeg, hogy mindkét esetben már olyan ügyintézőhöz kerül, aki ért az adott dologhoz. Az elő-regisztrációt intéző pedig egészen eddig, semmilyen érdemi ügyintézést nem folytatott. Szóval, egészen eddig. Ugyanis, az elő-regisztrátor fiatalember megkérdezte miért jöttünk, kérdezett kettőt, azután belenyúlt az előtte fekvő irattartóba, kivett egy biankó lapot, ráírta, mit kell fénymásolatban(!) (nem eredetit bemutatva, hiteles fordítással, illetékbélyeggel, stb.) mellékelni hozzá, adott egy szórólapot, amin a postázási cím van, és elbúcsúzott. Szerintem, akkor én elfelejtettem levegőt venni. Ezt így is lehet? Akkor a múlt héten a nő miért mondta, hogy nem lehet odaadni a lapokat, hogy mindent helyben kell intézni, személyikkel a tárban? Egy dolgot tanulságként leszűrhettem, itt sem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb, csakúgy, mint odahaza. Végeredményben örülök, hogy így alakult, így egyszerűbb.

Ezzel búcsúzom, a jövő hétre remélem megvalósítom azt a két hetes elképzelésemet, hogy egy fotó-posztot csinálok nektek. Ha nem sikerül, akkor is lesz témám, nem maradtok szórakozás nélkül. További kellemes mindenfélét kívánok addig is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.