Itt az ideje, minden magyar hivatalnoktól bocsánatot kérnem. Ismertektől és ismeretlenektől, barátoktól és barátságtalanoktól egyaránt. Ugyanis, az amit itt művel a hivatalnoki kar, felülmúlhatatlan. Pontosabban alulmúlhatatlan.
Persze, alapvetően biztos bennem van a hiba, még csak rövi ideje élek a bolygón, arra számítottam, hogy Európa nyugatabbik végén kicsit korrektebben mennek a dolgok, mint odahaza, a Vadkeleten. Nem így van, igaz, otthon is vannak arrogáns és tenyérbemászó hivatalnokok sok helyen, de ami velem történt, eddig mindent visz.
Anna rábeszélt, hogy menjek be a CAF-hoz, a családtámogatásunk ügyében, merthogy nem történt semmi az elmúlt 6 hétben, pénz pedig sehol. Jól van, mondtam neki, bemegyek, bár nem látom semmi értelmét. Hogy tévedhettem ekkorát!
Ugyanis, bementem, elmondtam ki vagyok, hogy azért jöttem, hogy érdeklődjem az ügyünk iránt. A válasz döbbenetes volt. Nyújtsak be még három dokumentumot. Értitek, miután már négyszer bent voltam, mindannyiszor elmondták, hogy most már minden itt van, már nem kell semmi, eddig mindig írtak legalább egy levelet, hogy mégis szükségük van valamire, most, még levelet sem voltak képesek írni! Egy nyomorult levelet sem.
Jól van, nem húztam fel magam nagyon, csak amolyan közepes módon, megkérdeztem a hölgyet, hogy ugyan miért nem küldenek legalább egy levelet? A válasz kb. annyi volt, hogy annak is eljött volna az ideje. Jól van, a három közül az egyik dokumentum a Securité Sociale-tól (SS) egy igazolás arról, hogy Anna biztosított. Kemény dió, ugyanis állítólag a végleges SS számot van, hogy scak egy év múlva adják meg, addig az ideiglenessel kell boldogulni.
A CAF-beli kaland másnapján elmentem az SS-hez, mint kiderült feleslegesen, mert nem volt nálam meghatalmazás Annától. Péntek lévén e hét hétfőre maradt a második kör. Ekkor kisfiammal, Anna útlevelével és a meghatalmazással felvértezve indultam útnak. Már írtam arról, hogy itt a hivatalokban egy előregisztrációt követően kerül az ember ügyintézőhöz. Én, az előző héten meghatalmazás hiányában már ott elvéreztem. Most hétfőn, mikor odaadtam a meghatalmazást és elmondtam, miért is jöttem, az előregisztrációt végző hölgy rövid klaviatura koptatást követően közölte velem, hogy nem tudja kiadni az igazolást, mert Anna nincs benne a rendszerben! (Március 21-én adtam le a papírokat, amelyeket még bekértek, akkor az ügyintéző hölgy felírta a telefonszámomat és azt ígérte, ha még bármi szükséges, akkor felhív. Nem hívott, gondoltam azért, mert semmi sem kell már nekik.)
Ok, mondtam a hölgynek, csináljunk valamit, mert nekem valamit kell virítanom a CAF-nál. Erre azt mondta, hogy szerinte nem tudnak nekem segíteni, de azért menjek el jobbra, hamarosan szólítani fognak abban a váróban, mondjam el ott is, mit szeretnék. Egy nagyon kedves fekete hölgy fogadott pár perc múlva, aki elkezdte keresni Annát a rendszerben, majd mikor látta, hogy az elmúlt két hónapban nem történt semmi, felhívta egy kollegáját, akitől megkérdezte, mit lehet tenni. A választ nem hallottam, mindenesetre az eredmény az volt, hogy nyújtsam be újra a papírokat! Micsoda? Újra, születési és házassági anyakönyvi kivonatok, útlevélmásolatok, munkaszerződés, lakásbérleti szerződés? Nem hittem a fülemnek. De igen, jól hallottam, kezdi kitölteni a papírokat, értetlenkedésemre válaszképpen közölte, hogy én nyugadjak meg, ő segít nekem, de akkor tud bármit tenni, ha újra mindent beadok. Persze, nem úgy készültem, a szükséges dokumentumok közül semmi sem volt szinte nálam.
Pár perc múlva belenézett a számítógépbem hogy megkeressen valamit, majd felkiált: Hiszen itt van minden irat!
Tehát mégsem kell kitölteni újra a kérelmet, csatolni, és benyújtani az iratokat! Két perc múlva előttem volt a szükséges igazolás.
Mit jelent számomra ez a történet? Azt, hogy itt egyik ügyintéző sem tudja, hogy mi a munkája, hogy milyen iratok kellenek a döntéséhez. Valamint az, hogy ha nem megyek be, akkor azt a nyomorult két gombnyomást nem csinálja meg senki az SS-nél, ami ahhoz kell, hogy végleges száma legyen valakinek, Ugyanis, mikor elém rakta a hölgy az igazolást - miután megdörzsöltem a szememet - megkérdeztem, hogy, ugye ez azt jelenti, hogy ő most hozta létre a végleges számokat. A válasz igen volt. Tehát az iratok újrafelfedezését követően a végleges SS szám létrehozásán át az igazolás kinyomtatásáig 2 perc volt szükséges.
Annának megint igaza volt, oda kellett menni, hogy menjenek a dolgok. Elpanaszkodtam magam Stephanie-nak, a bölcsi igazgatónőjének, aki megnyugtatóan azt mondta, hogy ne higyjem, hogy azért szívatnak mert külföldi vagyok, a franciákkal ugyanúgy kitolnak ebben a két hivatalban.
Tehát a francia hivatalnok teljesen korrekten mindenkinek ugyanúgy tesz keresztbe, ahol tud, az európai eszme mentén gyakorolva hivatását a globalizált körülmények kellős közepette. Uff.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alice in Wonderland 888 2013.05.30. 14:15:09
én írtam neked, hogy ez nem lesz egyszerű folyamat. Még így is várhattok majd a pénzre, bár kívánom, hogy ne legyen igazam.
Egyébként a telefonnal, amit javasoltam (vagy már nem emlékszem, talán lehet, hogy csak javasolni akartam)) gyorsabban meg tudtad volna velük beszélni, a telefonosok jól képzettek...a hivatalok pedig ráérősek...kivéve a jogsi, személyi, útlevélcsere és az autós ügyek, azok gyorsak. Tapasztalat.
Nem érdemes magad felhúzni, itt mindenkinek elmondom, hogy a kezdetek nehézkesek, aztán minden gördülékeny. Pl a hivatalos suliba beíratás háromfordulós volt Dominál, most lesz 3 éves, és még szeptemberben lesz két szülői értekezlet. Kellett a mairie, a suli 2x és voilá, iskolás a kicsikém. Vagyis ovis, de mivel itt az ovi az iskolarendszer része, ezért minisulis...