Friss hírek

2013.03.21. 10:55

Kicsit lemaradtam, tegnap teljesen kiment a fejemből, hogy a szerdák után, rendre csütörtökök következnek. Legalábbis így szoktam meg, lehet, hogy egyszer majd változni fog, de ezen a héten sem volt ez másként.

Vége a két hét szünetnek, úgyhogy, újra elkezdtem intézni a hivatalos ügyeket. Ennek keretében, még a múlt héten bent voltam a CAF-nál, ott ledtam az utolsó papírt is, amit kértek. Ma pedig elmentem a Securité Sociale irodájába, nekik is elvittem a szükséges dokumentumokat. Elvileg most minden sínen van itt. Persze otthon még kell intézni pár dolgot, annak is utána kell mennem, azt jövő héten kezdem el, telefonon intézni.

Egyébként semmi különös nem történt, mindenki végzi a dolgát, ezért az a bejegyzés most nem lesz túl hosszú, mivel, semmi extra témával nem készültem a nagy sietségben.

Jövő héten szerdán érkeznek kedvenc anyósomék (mernék mást írni, állítólag ő is olvassa). Ez a hír lányunkat nagyon feldobta, már számolja, hányat kell aludni adig. Apropó, számolás. Lehet, hogy már írtam, hogyan számol. Nagyon vicces, három nyelven tud számolni, semmilyen extra ráhatást nem gyakoroltunk rá, hanem teljesen magától tanulta meg, a youtube nézése közben. Tehát, tud számolni magyarul, a tizeseknél kicsit segíteni kell neki. 20-ig számol minden gond nélkül franciául. Angolul pedig szintén 20-ig számol, de úgy, hogy 10 után franciául folytatja. Nagyon vicces hallgatni, de úgy tűnik, mintha értené már a szám fogalmat, mi az, ami kevesebb, több, stb.

Jövő héten kicsit hosszabb leszek, igyekszem észben tartani a napok megfelelő sorrendjét.

A bejegyzés trackback címe:

https://herblay406.blog.hu/api/trackback/id/tr405157832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása