Elhatároztam, a múlt heti akció után, hogy még a hét végén leülök, és egy röpke 20 perc alatt, megírok egy jó kis bejegyzést, hogy biztosan meg legyek vele. Ezeket a sorokat szerdán este 10 előtt pár perccel írom, tehát, mint azt helyesen gondoljátok, nem sikerült a tervem.
Az úgy volt, hogy kisfiúnk, annak ellenére, hogy csütörtökön még teljesen jól volt, péntekre mégis belázasodott. De nem kicsit, hanem nagyon. Nagyon nagyon. Semmi egyéb tünete nem volt, csak a magas láz, és ami miatt nem estünk igazán kétségbe, az, hogy szemmel láthatóan a fogaival volt valami apró problémája. Szegénykém, nála a fogzás különösen fájdalmas, eddig mindegyikkel megszenvedett. Most sem volt ez másképpen. Egész pénteken vagy ordított vagy aludt és mindkét tevékenysége közben feltűnően lázas volt. Enni nem volt hajlandó, inni talán két decit sikerült, egész nap. Ami nem sok. Szombatra teljesen tünetmentes lett, csak fáradtnak látszott egy kicsit, ami érthető volt a történtek után. Szombaton ezért együtt elmentünk egy párizsi magyar sráchoz, azzal a céllal, hogy leadjunk nála egy csomag gyerekruhát, amit haza küldtünk egy barátunknak, akinek májusban születik gyermeke. Illetve azzal a szándékkal, hogy megjavítsa az autónkban a szivargyújtót, hogy a GPS-t tudjuk rendesen használni. (Az volt az eredeti terv, hogy a lázra való tekintettel Anna és kisfiúnk itthon maradnak, és csak én megyek el lányunkkal.) Eddig csak az akkuk töltési időtartamáig lehetett vele közlekedni, ami pl. egy Beauvais-i reptérre történő fuvar esetén már kockázatos. Az autószerelés elég komikusra sikeredett. Ugyanis, arra számítottunk, hogy egy komoly beavatkozásról van szó, de egy biztosítékcsere megoldotta a problémát. Na jó, ez elég ciki, tudom, de nekem eszembe sem jutott. Összességében jó kis nap volt. Bagoly - ez a beceneve - ugyanis egy kastélyban gondnok, főállását tekintve. A kastélyhoz pedig jó pár hektár park is tartozik, gyermekeink nagy örömére.
A vasárnap jól telt, mindenki vidám volt és láztalan, és ez az állapot egészen hétfő estig tartott. Pedig már dörzsöltem a tenyeremet, mivel kedd lett volna az első olyan napom, amikor mindenféle extra tennivaló nélkül lettem volna itthon. Csak a reggeli két órás nyelvtanfolyam, egy kis ebédfőzés félkézzel - gyakorló HTB-k tudják, hogy miről beszélek, de ezen túl csak a saját dolgaim és a lényeg, hogy mindezt gyerekek nélkül. Ez lebegett a szemem előtt, amolyan habos, rózsaszín szalagos gondolatfelhőcskékben, ahogyan a kicsit túlcukrozott lányregényekben szokás. Lányregényeket nem olvastam, nem tudom, ott hogyan szokott befejeződni a történet, de nekem a bilibe már hétfő este belelógott a kezem, mikor kislányom mélyen a szemembe nézett, és azt mondta:
- Papa, fázom, és nagyon fáradt vagyok!
Na, ilyet tőle ritkán hallani, délután fél hatkor, egy kellemes klímájú lakásban. Akkor gyanút foghattam volna, amikor az ovi utáni kötelező játszóterezés végén már az első szóra leszállt a játékról, ami épp soron volt, és illedelmesen tipegve elindult velem kifelé. Fel sem tűnt, hogy nem így szokott ez történni. Pedig nagyon nem így szokott, általában legalább nyolcvanszor kell neki szólni, de még mindig elő-elő fordul, hogy a hónom alatt egy ordító gyerekkel tolom ki a másikat a babakocsiban a játszótérről. Az ordító gyerek pedig az én majd' négy éves nagylányom.
Szóval, egyből elő a lázmérőt, 37,7. Nem magas, egy karakán hőemelkedés, semmilyen gyógyszerezést nem igényel, csak épp ágyra van szüksége annak, aki ezzel kell, hogy megbirkózzon. Úgyhogy, egy gyors fürdést követően már le is feküdt (a vacsora 3 db savanyú uborka volt, ilyet sem láttam még tőle), és 3 perc múlva aludt is. Egészen este fél 11-ig, amikor ordítva ébredt arra, hogy nem kap levegőt, valamint, hogy tocsog a pizsamája az izzadtságtól. Rendben, a kezdeti pánik elmúltával kézben tartható volt a helyzet, más, említésre méltó eseményt nem tartalmaz a műveleti napló.
Ezzel az álmom, az egyedül töltött 5 órányi időről szertefoszlott. Kedden majdnem egész nap nézte a mesét lelkem-virágom a kanapén, reggel ugye nekem tanfolyamom volt, ezért hívtuk Izát, hogy vigyázzon rá addig is. Szerdán nincs ovi, bölcsi sem, de ez a normális ügymenet, úgyhogy ma két gyerekkel voltam itthon, mindegyik láztalan, egy szavam sincsen, hogy is lenne!
Szóval, ha minden rendben van, és a gyerekek közül egyik sem betegszik meg a reggelig hátra lévő pár órában, akkor holnap, igen, pont aznap, amikor megjelenik ez a bejegyzés, végre tényleg lesz 9-14 óra között 5 órám, szabadon, mint a madár. Hogy egészen precíz legyek, ez csak akkor lesz így, ha egyetlen és kedvenc anyósomék, akikért épp most ment ki feleségem a repülőtérre, megfogadják a javaslatunkat, hogy a holnapi napot városnézésre szánják. Én egészen oda volnék ettől, meg vissza.
Ha nem hallgatnak ránk, akkor jó japán módjára, rituális öngyilkosságot kell, hogy elkövessek. Nem, annyit nem ér a dolog, és ha jobban bele gondolok, rá kell, hogy jöjjek arra, hogy valójában japán sem vagyok.
Nem kell túlzásokba esni, talán már mondtam, de ha nem, akkor most mondom. Inkább imádkozom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alice in Wonderland 888 2013.03.28. 09:11:41
veled érzek. Én két órát sem vagyok egyedül, így hozzád hasonlóan nagyon tudom értékelni a "szabad"perceket...:)
Kitartás!
Mi volt a lázas állapotok oka? Itt is hallottam, hogy előfordul...
Szép napot,
K.
KnockKnock 2013.03.28. 09:19:07
Kisfiúnknál egyértelműen a fogzás. Lányunk pedig valamilyen rejtélyes kórságot kapott el, aminek csak az említett esti hőemelkedés volt a tünete, egy kicsit beduzzadt az orr-nyálkahártyája, valamint másnap dél körül volt egy kicsit alacsonyabb hőemelkedése, uszkve 1-1,5 órán át. Semmi több. Nem tudom, hogy mi lehetett. Ezekkel a tünetekkel sem orvoshoz nem viszem, sem gyógyszert nem adok neki - azt amúgy is elkerülöm, ha van más megoldás. Mindkettő teljesen felesleges lett volna.