A francia konyháról

Címkék: piac kisváros hal borok bagett

2012.12.27. 07:00

A francia konyháról mindenkinek más jut eszébe. A sztereotíp elgondolás a csigaevők országának tartja Franciaországot, tény, hogy lehet kapni csigát, több félét is, fagyasztva vagy egyszerűen hűtve is. De vannak más elgondolások is. Példának okáért itt van kisfiam. Aki úgy véli, igazi gourmand-ként nem kell mást tennie, mint egy IKEA bevásárlás után kellemesen hátradőlve a hátsó ülésen, nagy átéléssel elnyammogni az egy méteres papír-mérőszalagból mintegy 60 centit. A fene érti ezt, végül is, ez is egy megközelítés, hétköznapinak nem nevezhetem. Én viszont, mint gyakorló HTB, a kapható alapélelmiszerekre koncentrálok, illetve a boltokat térképezem fel. Ennek egyszerű oka van, a francia kulináriát egyelőre csak Anna élvezheti a kórház menzáján, csak egy alkalommal ültünk be egy vendéglőbe, ahol Anna vörösboros kakast evett, én pedig egy lazac szeletet. Remek volt, mindkét étel jól is nézett ki, azon túl, hogy jól voltak elkészítve. Az ára sem volt borsos, kislányunk gyermekekre szabott krumpli+csirkehusi ebédjét is beleértve, borravalóval együtt fizettünk 35 eurót. Mielőtt átszámolnád forintra, hozzáteszem, hogy Párizsban voltunk, a belvárosban. Ugye, nem is volt drága? Ugyanezt a Liszt Ferenc téren szerintem nagyjából ennyiért kapnád meg.

Úgy tudom, hogy Franciaországban valahogyan megoldották azt a döntéshozók, hogy csak a piac egy részét láthatják el a multik által üzemeltetett nagyáruházak - Carrefour, E. Leclerc, Auchan, Aldi, stb. - ennek köszönhetően vannak kis élelmiszerüzletek, szaküzletek. Tehát pékség, hentes, sajtbolt, édességbolt, és persze a piac. (Vannak egyéb boltok is, pl a huszonegynéhány ezres kisvárosban csak a főutcán van 5 fodrász és szépségszalon, két virágos, és egy zöldséges. Szóval, van fizetőképes kereslet.) A hentesnél nagyon szép a felhozatal, még egyszer sem mentem be hozzá, mert nálunk inkább az ár számít, és a csirkemell, vagy az egész csirke, amit venni szoktunk, jellemzően olcsóbb a nagyáruházban. De, gyönyörű húsokat látok nap mint nap a kirakatban, szerintem majd fogok én még onnan főzni a családnak. Itt a pékség-cukrászda általában egyben van - boulangerie-patisserie - vagy a patisserie-chocolaterie névre hallgató édességboltban lehet sütit venni. A bagettről már írtam korábban, a lényeg, hogy mindig csak akkor szabad venni, amikor eszi az ember. Bár, eláll két napig is, de frissen az igazi. A cukrászda errefelé luxus. Legalábbis nekünk. Egy lúdlábhoz hasonló ízű, kb 20 cm hosszú, nagyjából nyolc szeletes tortácska 28 euróba került. Ne gondolj semmi nagyra, kb. akkora volt az átmérője, mint egy piskótaroládnak. A sajtbolt remek, a sajtokon kívül grillcsirkét is itt lehet kapni, az üzletet körüllengi a jellegzetes illat, ami néha kellemetlen tud lenni. De még messze nem annyira, mint majd amilyen nyáron lesz. A piac nagyon szép, nem nagy, de minden van. Két hete makrélát vettem ott, nagyon szép friss halat lehet kapni, 3 vagy 4 halas is kint van, a friss makréla kilója 5,9 euró volt, a legolcsóbb, fagyasztott hal a nagyáruházban kilónként egy euróval volt csak olcsóbb, a hekkről van szó, mi másról. Ha már halazunk, érdemes megnézni alaposabban a piac halkínálatát. Lazac, pisztráng, polip, a már említett makréla, lepényhal, legalább 5 féle kagyló és tengeri csiga, illetve még legalább 10 olyan hal, amilyenről sosem hallottam. Köztük egészen apró halacskák, melyeket egyben kell beledobni a forró olajba, úgy kisütni. És természetesen rákok, kisebbek, nagyobbak, garnélából van legalább 3-4 méret, és mintha shrimpet is láttam volna. A garnélát már ki is próbáltuk, nagyon egyszerű elkészíteni, és nagyon finom. Ez egy kis piac, a nagyáruház friss hal részlegén ennél többféle hal van, tengeri sünt is láttam ott. Illetve ahogyan nálunk a pontyokat, úgy ott a homárt tartják akváriumban. Szegények, összekötött ollókkal várnak a sorukra, engem elszomorított, bár, ha valaki megcsinálná én is megenném, de szerintem nem tudnék megfőzni egyet sem közülük. Maradjunk a piacon, a zöldségeseknél ilyentájt a krumpli, hagyma paradicsom triumviren túl is van élet. Rengeteg a déligyümölcs, illetve olyan zöldségeket is kapni, amelyek otthon nem megtalálhatóak egy piacon, legfeljebb nagyáruházban. A piaci húsosoknál, mivel van külön disznóhússal, marhával, illetve szárnyassal és nyúllal foglalkozó is, a nyers húsokon kívül házi felvágottakat, sonkát, virslit is lehet kapni, nagyon szépen bemutatva. A nyúl kilója 10,5 euróba kerül, ha egy konyhakész, megnyúzott, kibelezett egész nyuszit akarna venni az ember. Kb. egy árban van a szárnyassal. A nagyáruház fagyasztott halrészlege irtó nagy, nem is tudnám megmondani, hányféle halat láttam ott, amikor végignéztem. Ott tényleg minden volt, rákok, kagylók, halak, csigák, tengeriek és szárazföldi is, tenger gyümölcsei.

Reggelire pirítóst eszünk, lekvárral, nutellával, tea, kávé, kakaó kíséretében. Mivel Anna munkahelye 3 percre van, ezért abban maradtunk, hogy hetente háromszor együtt ebédelünk, kétszer pedig bent eszik a menzán, ápolja a kapcsolatokat a kollegákkal. Tudjuk, ez is fontos.  A menzáról csak annyit, hogy ami Anna szerint egzotikus - kagyló, avokádó - azt a helyiek kommersznek tartják. Ez egy rendes, katolikus ország, itt péntekenként az üzemi konyhán halat adnak. Lefordítom, hogy értsd, Ali a fekete-afrikai muszlim szakács halat készít Mohamednek, a szintén muszlim betegszállítónak, és Musztafának, az algír - igen, ő sem katolikus - takarítónak. Mert ez egy katolikus ország. Jól van, kicsit kifiguráztam a helyzetet, de úgyis érted, mit akarok kihozni belőle.

Amikor főzök, akkor a gyerekek igényei kerülnek előtérbe, általában csirkemellet készítek, krumplival, rizzsel, vagy tésztával, a főzelékféléket még nem kezdtem el feldolgozni, mivel a mélyhűtött zöldségért annyira nem vagyok oda. Szoktam levest is főzni, szintén csirkehússal, de már volt brokkolikrém leves is, csináltam már gombát és persze többféle halat is. A vacsorára döntően felvágott, friss bagett, joghurt, és az elmaradhatatlan sajtok. Bár a sajtokról már írtam korábban, most egy kicsit kitérek rájuk. Alapvetően három típust különböztetnek itt meg, kemény sajtok, lágy sajtok, valamint a kecske és a kékpenészes sajtok csoportját. A kemény sajtok között található az Edami, de olyan sajtokkal is találkoztam, amelyek aromásak, illatosak és az ízük is nagyon jellegzetes. A lágy sajtok a brie-k és a különböző camamberek, itt is van rengeteg, egészen krémestől a kicsit konkrétabbik, ízesített, natúr, mindenféle. A kecske és a kékpenészes sajtok a kedvenc kategóriám. A kecskesajtok között találtam egy egészen egyszerűt, aminek nincsen az a jellegzetes kecskesajt illata és íze, ami miatt sokan nem szeretik. Ezt még Anna is nagy kedvvel falatozta, nagyon diszkrét sajt volt. Persze, amit én szeretek, az ennél jóval harsányabb, kifejezetten aromás kecskesajt, van is belőle, lehet egyben is kapni, illetve kisebb falatocskákat is, különböző ízesítésűeket, csomagban. A kékpenészesek között nem csak az otthon ismert Danish Blue és Gorgonzola fedi le a teljes univerzumot, egészen meglepő darabokat láttam, még csak egy félét ettem, mivel nem erre utazom, majd idővel ezeket is végigkóstoljuk. A sajtokról már írtam, hogy mindig hozzá lehet jutni lejárat közeli darabokhoz, amelyek az eredeti ár felébe, harmadába kerülnek. Nem is vettem még a normál hűtőből, mivel nem érné meg, egyszerűen nem érdemes háromszor annyit adni egy darab sajtért, ha úgy is elfogy egy héten belül. Az ára ezeknek a leárazottaknak nagyjából kilónként 10 euró körül mozog.

Végére hagytam a bort. Sportot csinálunk belőle, hogy keressük a legolcsóbb száraz vöröset, vettem már 1,75-ért is bort, igaz, az a bor egy nagyon szikár, de iható asztali bor volt. De, még ezek az olcsó borok is jobbak, mint amiket Egri Bikavér név alatt otthon lehet kapni. Nem is tudom, hogy azt hogyan lehet meginni. Pedig nagyon jó borok vannak otthon, csak éppen, ami már korrekt, iható, azt 1200 Ft alatt ritkán lehet megkapni. Itt pedig a legolcsóbb is teljesen jó bor. Vett egy palackkal Anna egy kifejezetten jó bort, 4 euróért. Mikor ezeket a sorokat írom, épp azt ízlelgetem. Nagyon zamatos, gyümölcsös, határozott de mégis diszkrét bor, kifejezetten üdítő, kellemes aromás utóízzel. Nagyon ízlik, ilyen jó bort otthon nem ittam 2-3 ezer forint alatt. Ez pedig négy euró, tavaly ezüstérmes lett egy borkiállításon, a címkéje legalábbis ezt állítja. Persze, vannak borok 25-50 euróért is, olyat még nem ittunk, majd eljön annak is az ideje.

Az árakat nézve lehet, hogy pár dolgot kicsit drágának találsz, emlékeztetőül ideírom, Anna fizetése az otthoninak durván az ötszöröse. Szóval, észnél kell lenni, és akkor meg lehet élni, erről már az új évben lesz egy külön poszt, ahol be fogom mutatni egy teljes hónap büdzséjét, hogy világos legyen, mit is jelent megélni a hanyatló nyugaton, ahol olyannyira drága az élet, hogy pártunk és kormányunk féltve óvja tőle a honpolgárokat. Bocs a politizálásért, egyre többet jár Orbán hanyatló nyugat kijelentése a fejemben, erre is kitérek, amikor a költségvetésünket elemzem. Ám még nem a következő alkalommal, mivel akkor a karácsonyi készülődésről, a mi karácsonyunkról, valamint a kisvárosi karácsonyi hangulatról, eseményekről fogok írni, 2013. január 3-án megjelenő bejegyzésemben.

Addig is, Boldog Új Esztendőt, a karácsonyon már túl vagyunk, de azért Boldog Karácsonyt is mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://herblay406.blog.hu/api/trackback/id/tr234975311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy vidéki kapás paraszt 2012.12.28. 19:39:12

A karácsony már elmúlt, ezért boldog új évet kívánok neked és a családodnak.

Érdeklődéssel olvasom, hogy milyen az életed és milyen az élet ott, túl a mongol pusztákon. Elsősorban természetesen az élet "ára" érdekel, legyen szó a munkáról, pihenésről, tanulásról, egyszóval a lehetőségekről.
Mert itthon is van lehetőség, csak az a bibi, hogy élni vele attól függ, kapád van vagy traktorod, vallásod vagy hited, eszed vagy "nem eszed", stb.
És ami talán a legfontosabb, értékrendszered és az önbecsülésed hogy fér meg együtt.Ezzel el is jutok az élet "értékéhez", ami nem azonos az "árával".

Na, ez is érdekel.

Tudom még kell egy kis idő, de várom a humán értelmiségi kritikai látásmódod is, ahogy megnyilvánul a burzsoá diszkrét bája ellen.

Még Hofi mondta, hogy a szocializmus egy lépéssel mindig a kapitalizmus előtt jár. A bibi, hogy a kapitalizmus a szakadék szélén van. Persze nálunk nincs szocializmus.

Kincstári optimizmussal várom a 2013-at és a lehetőségeket, amit hozni fog.
Sokan vannak, aki oly régóta élik egyféleképp az életüket, hogy elhiszik, csak is így lehet. Vannak azonban olyanok is, akik tudják, másképp is lehetne. Csakhogy itthon a "másképp" gondolkodók egyféleképpen járhatnak.

A lényeg, jó ötlet ez a blog, várom a folytatást. Gratulálok.

Gábor

KnockKnock 2012.12.29. 20:40:17

Két hét múlva lesz a költségvetésről egy bejegyzés, abból sok minden kiderül. Lesz majd "humán értelmiségi kritika" is, belefutottam egy igazán arrogáns hivatalnokba, de az a sztori még arrébb van. Egyelőre szinte csak a szépet látom, de egy biztos, itt van szociális háló, otthon épp leépítik. Azt a nyomort, amit otthon lehet tapintani a családtámogatásokért sorban állók között nem lehet látni az ugyanezzel foglalkozó hivatal ügyfelei között, pedig többször voltam ott. Persze, Monsieur Matolcsy unortodox agylövései, a főnöke orbitális hazugságaival keverve sem hiányoznak. Legalábbis, hiányuk jó hatással van az általános lelkiállapotomra. A kapitalizmis a szakadék szélén nekem is eszembe jutott, ki is tértem rá a két hét múlva esedékes bejegyzésben. Köszönöm a biztatást. BUÉK
süti beállítások módosítása