Kisfiam első napja a bölcsiben csak az ismerkedésről szólt. Mivel az igazgatónő igen empatikusan közelített az időbeosztásom problémáihoz - miszerint kedden és csütörtökön nyelviskolába megyek - ezért nem hétfőn kezdtük az adaptációs időszakot, hanem múlt héten szerdán. Azon a szerdán csak két órát voltunk ott, aznap ovi sincs, tehát hárman mentünk. Kislányom is jól eljátszott, 10 perc alatt kiismerte magát a terepen, hordta a játékokat az öccséhez. Ez alatt a két óra alatt beszélgettünk Virginie-val, erről már írtam az előző bejegyzésben. Viszont, másnap, csütörtökön már fél tíztől, fél tizenegyig kellett kisfiamnak egyedül benn maradnia. Virginie szerint nem volt különösebb baj, 10 perc sírás után eljátszott a többiekkel, mászkált nézelődött. Pénteken már fél egyre kellett (volna) érte mennem. De, nem így alakult. Ugyanis, fél 11 körül kaptam egy telefonhívást, miszerint az én egyetlen kisfiam, akinek a legszörnyűbb a sorsa a Galaxisban - persze, csak a nővére után - nagyon sír, nem hajlandó semmit sem csinálni. Épp visszaértem a nagybevásárlásból, amikor lehallgattam az üzenetet. Rohantam be a bölcsibe, ahol a következő kép fogadott. Fekszik a földön, ez az árva gyermek, egy matracon, kisírt nyitott szemekkel, nem mozdul, mellette egy dadus, körülötte kenyérmorzsák. Már az ajtóból látszott, hogy hulla fáradt. Mikor odamentem hozzá, megsimogattam, becézgettem, semmit sem reagált, nyitott szemmel meredt maga elé. Legalább 10 percig tartott, míg újra indította a rendszert. Mire kijutottunk az előtérbe, addigra Virginie-re vigyorogva mutogatott a terem ajtajára, izgatott "ott-ott"-okkal kísérve gesztikulációját.

Mivel nővérem ezen a héten hétfőn érkezett meg hozzánk látogatóba, ezért még azon a pénteken meg kellett beszélni, hogyan legyen a hétfői nap, annak érdekében, hogy ki tudjak menni a reptérre, és vissza is érjek a bölcsibe a megbeszélt időre. Ez nem volt egy könnyű egyeztetési folyamat, mivel azt vettem észre, illetve mondta is, mind az igazgatónő, mint Virginie, hogy egy kicsit vissza kell vennünk a tempót, mivel az új nyelv, az új arcok és a teljesen új közeg szemmel láthatóan nehezebbé teszi az adaptációs folyamatot, mint ahogyan azt megszokhatták. Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy Franciaországban három hónap után mennek vissza az anyák dolgozni. Nem elírás, három hónap. Gondolom, hogy egy olyan gyerek, aki három hónapos korától csak este és reggel látja az anyját, könnyebben tud alkalmazkodni a bölcsihez, mint a mi kisfiúnk. Véleményem szerint ez sem egészen normális, de a magyar rendszer sincs rendben, sem a három hónap, sem a három év nem jó megoldás, de ez a probléma sokkal összetettebb annál, mint, hogy a gyed-gyes időtartamának megváltoztatásával megoldható lehetne, komplex rendszerben kéne gondolkodni. De, ez nem az én feladatom, majd a nevelési szakemberek kiszaszerolják.

Még egy érdekes és szimpatikus dologról szeretnék írni. Az első alkalommal elmondta Virginie, hogy hozzak be egy olyan pólót, amiben vagy én, vagy Anna alszik két-három éjszakát. Ezt az adaptációs iőszakban rendszeresen frissíteni kell, hogy a szülők, de legalábbis az egyik szülő szaga mindig ott lehessen, az igazán nagy hisztiket ez is segít elkerülni. Az első nap kisfiam a vállára hajtogatott pólómmal fogadott.

Összességében a mini drámával együtt is teljesen rendben van a bölcsi, nagyon szimpatikusak, lelkesek, látszik, hogy szeretik a munkájukat. Nincs az a permanens feszültség a személyzetben, amely a hazai állami bölcsiben  fogadott minket, amikor leánykánkat oda irattuk be.

A fentieket még múlt hét pénteken írtam, azóta egy kicsit változott a helyzet. Ugyanis a család felén végigsöpört egy frankó hányós vírus, kisfiam sem maradt ki belőle. Ennek köszönhetően hétfőn és kedden egész nap itthon volt. Szerdán elvileg 11-re kellett volna érte mennem, de felhívtak a bölcsiből, hogy nagyon sír. Be is mentem érte egy fél órával korábban. Meglátott, a drámai helyzet egyre fokozódott, majd minden szép és jó lett. Abban maradtunk, hogy az adaptációs folyamatot elhúzzuk, aminek az az egyik hozadéka, hogy csütörtökön, azaz ma és holnap csak reggel fél kilenc és fél tíz között lesz benn az én egyetlen kicsi fiam a bölcsibe. Erre mondják, hogy ember tervez.

Jövő csütörtökön folyt. köv.!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.