A legkeményebb a válogatás volt. Szét kellett válogatni mindent, ruhát, bútort, könyvet, játékot, egyéb holmit a következők szerint: marad a bázison, a feleségem viszi magával a repülőn, én viszem magammal a két gyerekkel együtt a repülőn, és az, ami az autóval érkezik majd meg. Majd ezt követően én és a gyerekek átcuccoltunk a nővéremhez, mivel Anna előbb utazott el egyedül, én a gyerekekkel pedig majd akkor, ha Anna kibérelte kint a lakást.

Annyit érdemes tudni, hogy sajátos helyzetünkből adódóan kétszer kellett költöznünk egy héten belül. Mivel, ki kellett költöznünk a lakásból, ahol eddig éltünk, majd, miután Anna elutazott, egyelőre egyedül Herblaybe, átköltöztem a gyerekekkel a nővéremékhez. (Majd vissza a bázisra, 19 nap után. Egy tipikus vesztes-vesztes szituációt hoztunk létre, nem voltunk kompatibilisek, de nem baj, tanulságos volt, senkiben nem maradt tüske.)

Ez a két költözés most újra segített abban, hogy megváljak a tárgyaim egy részétől. Volt egy 10 éves periódus az életemben, mikor átlagban minden évre jutott egy költözés. Persze, volt olyan lakás, ahol több évig laktam, ezért volt olyan év, amire több költözés jutott. Akkor nem gyűltek a holmik. De az utóbbi öt évben igen, ideje volt lemondani egy részükről.

A terv szerint én mentem GYED-re, Anna pedig gyógytornászként dolgozik. Amikor már mindkét gyereket el lehet helyezni megfelelő módon, oviba, bölcsibe, akkor én is elmegyek dolgozni. Érdekes lesz, nem gondoltam, még egy éve sem, hogy HTB leszek valaha. Nagyon tanulságos, talán hamarosan egy külön bejegyzést fogok szentelni a gyerekekkel való kapcsolatunk változásairól.

Eljátszottam a gondolattal: Anna este megfáradva hazaérkezik a "gyárból", egy jó pörköltre vágyik, utána leül meccset nézni, én pedig beviszem neki a sört. A gyerekeket nem szabad beengednem hozzá, nehogy zavarják őt, hiszen mégis Anna a családfenntartó, én pedig, mint HTB, egész nap otthon leszek a gyerekekkel és "nem csinálok semmit". Legalábbis ez a sztereotip kép, persze nemek szerint fordított leosztással. De ezzel a szerepcserével már nem evidens. Megnyugtatásul - vagy elrettentésül - nálunk nem ez volt eddig sem a módi, nem is tudom elképzelni, milyen lehet egy ilyen családban élni. Vagyis, elképzelni el tudom, de nem vágyom rá. ("Pszt, gyerekek, Apa/Anya nagyon fáradt, egész nap dolgozott, majd szombat délben találkozhattok vele, kb egy órára." Hú, ez borzalmasnak tűnik.)

Elhesegettem ezt a képet, egyelőre ott tartunk, hogy Anna október 5. óta kint van, 8-án el is kezdett dolgozni, már megkapta az első fizetését is. Az én kiutazásom a gyerekekkel azért váratott magára, mivel, odakint különböző adminisztratív akadályok merültek fel a lakásbérléssel kapcsolatban, amiről majd egy későbbi bejegyzésben olvashatsz. Most pedig, kitalálhatjátok, hogy november hónapban milyen bérlettel utazom a BKV járművein? Nos, nincs ötlet? Akkor elárulom, a tudományos neve az, hogy kisgyerekes bérletigazolvány, a közkeletű elnevezése pediglen kismamabérlet. Szerintem kifejezetten vicces, de akkor miért csak én nevetek?

Mielőtt megkérdeznéd, igen, van már időpont, november 17-én utazom a gyerekekkel együtt, végre!

De hogyan is lehet egy magyar gyógytornászból francia kórházi alkalmazott? A következő bejegyzésben, november 15-én erről olvashatsz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.