A stoppos nő volt. Kedd este, egyedül ültem az autóba, amikor arra lettem figyelmes a bevásárlás után, a parkolóból kikanyarodva, hogy ott áll az út mentén. Kalapban, csinos, elegáns kabátban, kezében egy rattan táska, aminek a tetején póréhagyma kandikál ki. Nem volt épp ott az első feleségem, úgy gondoltam, hogy felveszem, lesz, ami lesz! Úgy is tettem. Megálltam, kinyitottam az ajtót. Megkérdezte, merre megyek. Megmondtam. Azt mondta, ő nem pont oda, de azért beült, mivel egy irányba tartottunk. Biztos szimpatikus voltam neki, vagy ki tudja? Valamit magyarázott arról, hogy a buszt lekéste, vagy nem jöttek érte, nem értettem pontosan, de, gondoltam magamban, nem is ez a lényeg.

Azután, elkezdett beszélni és beszélni, hiába mondtam neki, hogy lassabban, mert külföldi vagyok, csak mondta a magáét. Egyszerre rádöbbentem, hogy ez a nő, őrült. Ülök az autóban, egy idegen országban, mellettem az anyósülésen pedig egy ápolt, fitt, decens 65-70 éves, bolond néni, akivel egy irányban lakunk. Na, ebből vajon mi fog kisülni? Megálltunk a 2x4 sávos autóúton, egy kanyarodó sávban, épp nekünk volt piros. Azt mondta, megkérdezi a mögöttünk várakozó autót, hogy nem pont arra megy-e, amerre ő lakik. Kiszállt, az ajtót sarkig kitárva hagyta, mellettünk suhantak el az autók, mivel az ő sávjukban zöld volt a lámpa. Egyszerre csak visszatért, mivel a másik sofőr sem pont oda megy, ahova neki kéne eljutnia. Majd azonnal sarkonfordult, az ajtót megint nyitva hagyta. Újra elment, a lámpa pedig mindjárt vált. Már nem is látom, hogy merre kavirnyál. Nem állhatok itt meg, hiszen legelöl állok, mennem kell ha zöld a lámpa. A szomszéd sávban most pirosra vált a fény. Mindjárt zöld lesz, mit tegyek?. Mennem kell, a kereszteződés után amint lehet, azonnal a fékre lépek, kiszállok, visszamegyek. A néni az autók között mászkálva interjúvolja a sofőrőket. Megállok a sarkon egy utcai lámpa alatt, integetek. Ellát vajon eddig, nem tudhatom. Egyszerre csak elindul, határozott léptekkel a zebrán át, a kereszteződés másik oldalára, ott is megkérdez egy sofőrt. Most pedig, pont felém tart! Rendben van, gondoltam, biztos észrevett. Hirtelen megállít egy épp arra kanyarodó nagy családi autót, behajol az ablakon, nem látni a kalapját sem. Rövid idő múlva az autó elindul, és az én habókos utasomnak se híre se hamva.

Otthon mindent töredelmesen bevallottam a feleségemnek. Bár nem mondta ki, de azt hiszem, a szíve mélyén megbocsájtott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.