Füstbe ment kútbaesés

2013.06.27. 07:00

Terveim teljes mértékben kútba estek, már ami az utolsó, még egyedül eltölthető keddi és csütörtöki napokra vonatkoztak.

Ugyanis gyermekeink más-más módon, de egyszerre megbetegedtek, ezért egész héten itthon lesznek, legalábbis most úgy látjuk. Szóval, ennyit a nyugis keddről és csütörtökről, jövő héten már nincs ovi, viszont bölcsi az lesz egész júliusban, tehát a kedd és a csütörtök az a nagylányommal töltendő, hétfő, szerda és péntek pedig két gyerekes napok lesznek. Sportosnak sportos, de az vígasztal, hogy Jozefa unokahúgom ebből azért 3 hetet nálunk lesz. Hehehehe! Még nem is tudja, milyen jó is lesz neki! Na jó, a viccet félretéve, nem fogom minden nap a nyakába varrni a gyerekeket, de azért könnyebb lesz, ha itt lesz, akkor a nagyobbik biztos, hogy könnyebben lefoglalható lesz.

Anna és én is eléggé szét vagyunk esve, már nagyon várjuk, hogy kicsit pihenhessünk, ami a hazautazásunk első hetében várható, ugyanis kedvenc anyósom egy hétre elviszi a gyerekeket. Ami remélhetőleg nem csak nekünk, hanem neki és a gyerekeknek is nagy örömet fog okozni. Én már nagyon várom, a HTB-k élete ugyanis valóban sokszor játék és mese, de az agyrothasztás és az idegrendszer teljes leamortizálása, akár napon belül több alkalommal is elő szokott fordulni. Az, hogy az agysejtek estére csppfolyósítva lötyögnek az ember koponyájában, teljesen normális két gyerekkel, ha nem lehet kimenni valahova. Márpedig az időjárás eddig nem volt kegyes hozzánk. Tegnapelőtt kisfiamat polársapkában vihettem csak ki az utcára, olyan borús volt és nagy szél fújt. Ma reggel arról beszéltünk, hogy, ha így marad az időjárás, akkor ma este már be kell fűteni. Jó, mi? Június végén.

Ennyit a sirámokról, most pedig elbúcsúzom, hív a teregetni való.

A bejegyzés trackback címe:

https://herblay406.blog.hu/api/trackback/id/tr585378688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alice in Wonderland 888 2013.06.27. 12:44:45

Ha vigasztal, kedves KnockKnock, én is hasonlóan érzem, csak nálunk senki sem viszi el a kicsit pár napra sem...de ez így van rendjén, majd szeptembertől picit több időm lesz. :)

Mi már egy hete fűtünk...elképesztő az időjárás! Azért próbáljatok pihenni is!

zoldborso 2013.06.27. 20:40:58

Jozefa ezt üzeni: NAAAAAAAAA én a kisebbiket akarom! :P

zoldborso 2013.06.27. 20:43:19

Amúgy (tudom, korántsem vigasztal) most már itt is szar idő van, a házban éppcsak 20 fok, de ez is csak annak köszönhető, hogy még nem hűlt le teljesen a ház a múltheti kánikula óta. Ugyanis reggel 11 fok volt odakint és viharos szél. -- Nővéred

KnockKnock 2013.06.27. 22:04:46

Szia Karinett!

Sajnos nem vigasztal, hogy neked sem jobb! Sőt! Jó lenne, ha minkettőnknek lenne egy kis segítsége.

KnockKnock 2013.06.27. 22:06:03

@zoldborso:

Igen, hallottam, hogy most épp nálatok is támad a tél.
Jól van Jozikám, megkapod a kisebbiket! Viheted!!!!!!

Alice in Wonderland 888 2013.06.28. 09:22:50

@KnockKnock:
Szia KnockKnock,

tökéletesen igazad van! Én bízom abban, hogy mindkettőnknek hamarosan lesz is...:)

lobab 2013.06.29. 21:45:50

Hello Tesókám!
Mikor is jöttök errefele? Jó lenne látni orcátokat. Puszi innen
süti beállítások módosítása